15.rész

Egy újabb késés

Sziasztok. Ismét felhívom a figyelmeteket arra hogy szívesen várok egy pár komit és néhány likeot a részre. Előre is köszönöm mindenkinek. Puszi: Petra ♥

(Cole Morfed )

- Stacy! - kiabáltam ki a szőke teremtésnek.

- Máris jövök. - szűrődött be Stacy lágy hangja.

Visszadőltem az ágyba és a kezemet a mellkasomra helyeztem. Magamra húztam a paplant és átfordultam a hasamra. A fejemet beletemettem a párnámba. Ott feküdtem az ágyba és rájöttem hogy nem tudok visszaaludni. Lerúgtam magamról a paplant és felvettem egy pólót. Egy szál pólóban és egy boxerben mentem ki megnézni hogy mit csinál stacy annyi ideig a konyhába.

( Selena Engels )

Nem volt jó reggelem ugyanis arra keltem hogy Byron keze fejen vágott. Igaz nem szándékosan, de én akkor is lehúztam az ágyról.

- Barom. - mondtam neki.

- Most mi van? - kérdezte fáradt tekintettel. 

- Fejen vágtál.

- Nem volt szándékos. Egyszerűen csak lelógott a kezem az ágyról.

- Azért az durva hogy nem férsz el egy kétméteres ágyon.

- Ez az ágy tuti nincs két méter.

- Pedig képzeld el kerek két méter.

Elkezdtem röhögni mert láttam hogy Byron képtelen magát kihúzni a dologból.

- Rendben nevess csak.

-  Azt teszem.

Valaki kopogott az ajtómon.

- Gyere. - mondtam majd visszafojtottam a nevetést.

- Selena el fogsz késni. - lépett be anya a szobába.

- Ohh...tényleg ma még suli van.

- És még holnap is suli.

- Byron húzz ki hagy öltözzek fel!

- Oké. - mondta majd anyával együtt kimentek a szobából.Gyorsan felvettem egy rövid gatyát meg egy pink felsőt és berohantam a fürdőbe. Felfogtam a hajam és felpakoltam magamra a szokásos sminkemet. Ismét visszarohantam a szobámba a táskámért majd leviharzottam a konyhába. Felkaptam a reggelim és egy puszit nyomtam anya arcára.

- Hát veled meg mi történt? - kérdezte meglepetten.

Nem válaszoltam csak elszökdécseltem a bejáratig. Gyorsan felhúztam a csukámat majd kirohantam. Rápillantottam az órámra. Két percünk volt beérni a suliba. Gyors futásba kezdtem. Ken már ott toporgott a járdán.

- Na végre. - mondta amint meglátott. - Hol voltál?

- Most nincs időm magyarázkodni. Nyomás! - ragadtam meg a karját és elkezdtem húzni.

Végre megpillantottam a sulit. Egy diák sem volt az udvaron. Tudtam hogy elkéstünk.

- Oké most már mindegy. Lassíthatunk. - mondtam lihegve.

- Remek ötlet. Ezek szerint ma is mi takarítunk.

- Valószínű mivel ma is Mr. Weatles-szel van az első óránk.

- Remek. - hajtotta le a fejét Ken.

- Bocsi.

- Semmi gond. - karolta át a nyakam.

Besétáltunk az iskola kapuján. Egyenesen a terem felé tartottunk.

- Felkészültél? - kérdezte Ken levéve rólam a karját.

- Aha. Nagyjából. - mondtam mosolyogva.

- Akkor rajta. - nyitott be. - Elnézést a ké... - kezdett bele ám nem volt senki a teremben.

- Na ez különös. - mondtam meglepődve, de boldogan.

- Hát ez az.

- Menjünk fel az igazgatóhoz és kérdezzük meg hogy mi van.

- Oké.

Megfordultunk a folyosón és felmentünk a második emeletre. Itt ismét elsétáltunk a folyosó végégig egyenesen az igazgatói irodába. Bekopogtam.

- Gyere. - hallatszott bentről a válasz.

Lassan benyitottam. Az igazgató egy halom papír mögött ült.

- Ohh sziasztok. Hát ti? - állt föl a székéből Mr. Berry.

- Kicsit elkéstünk,de az osztályba nem találtunk senkit.

- Tanulmányi kirándulásra mentek Mr. Weatles-szel.

- Tanulmányi kirándulás? - kérdezte Ken. - Mi nem is tudtunk róla.

- Tudom. Meglepetésnek szánta. - magyarázta az igazgató. - Igaz hogy elkéstetek, de felmentelek titeket az iskola takarítása alól ugyanis elég nagy baj az nektek hogy lemaradtatok egy kirándulásról. Menjetek haza. A mai napra megkapjátok a felmentést tőlem.

- Köszönjük Mr. Berry. - mondtam kedvesen majd kisétáltunk az irodából. - Tanulmányi kirándulás Mr. Weatles-szel ?! Istenem de jó hogy elkéstünk.

- Most az egyszer igazad van.

- Mi az hogy most az egyszer? - kérdeztem egy hatalmas mosollyal.

- Hát nem is tudom hogy mondjam ezt kedvesen...öö...

- Sehogy Ken, sehogy. - közelebb léptem hozzá és átkaroltam. - Szeretlek Ken. - mondtam neki persze csak baráti értelemben.

- Én is.

Kisétáltunk a suliból. A szokásos úton mentünk csak most épp visszafele. Ken háza előtt lassítottunk.

- Na akkor majd holnap találkozunk és próbálj meg nem elkésni oké? - Ken.

- Jó...megpróbálok.

Ken kedvesen átölelt majd elindult a ház ajtaja felé. Én pedig folytattam az utat a mi házunk felé. Valamiért boldog voltam pedig Cole átvert és ez fájt. Lehet pont azért vagyok boldog mert tudom hogy él. Bár nagyon haragudtam rá. Egy részem látni akarta viszont a másik részem pedig jó messziről el akarta kerülni.

- Várj! Sel! Várj! - futott utánam Ken.

- Igen? - kérdeztem.

- Majd reggel is ilyen gyorsan lépkedj. - mondta kifáradva. - Szóval Amanda ma hamarabb hazaér mint én csakhogy nincs suli, ezért nem hoztam kulcsot. Tehát nem tudok bemenni.

- Ki az az Amanda? Amúgy gyere nyugodtan hozzánk.

- Amanda vett nevelésbe a szüleim halála után.

- Ohh bocsi...

- Semmi gond. Apukád nem fog szólni miattam? Szerintem nem vagyok neki túl szimpatikus.

- Minden sráccal ezt csinálja, de amúgy ma nincs itthon. Amanda mikor ér haza?

- Négykor.

- Szóval nálunk fogod eltölteni az egész napot. Csúcs. Legalább nem kellesz Byron fejét bámulnom. Na induljunk. Kajás vagyok. Te nem?

- De.

- Akkor jó.

Végigdumáltam az egész utat. Szerettem hogy Ken mindig meghallgat bármennyit is beszélek. Végre láttam a házunk vonalait. Előkotorásztam a kulcsot és kinyitottam az ajtót. Mármint próbáltam kinyitni csak hogy nyitva volt.

- Várj meg itt. - adtam ki a parancsot.

Elszaladtam a ház sarkáig és kiszedtem a bokorból a baseball ütőt. Lassan benyitottam a házba. Az egész család és Byron engem bámult. Meglepődtem hogy apa itthon volt.

- Neked nem iskolába kellene lenned?

- Nektek is szia. Ööö.. de csakhogy elkéstünk a többiek pedig elmentek kirándulni mi pedig felmentést kaptunk Mr. Berrytől.

- Ti? - apa.

- Igen. Ken és én.

Nem értettem hogy miért kérdezte meg apa. Hátrafordultam. Ken az ajtó előtt állt körülbelül 1 méterrel. Észrevettem hogy az ütőt lengetem ide-oda ezért nem tud bejönni a házba. Meg persze azért mert az ajtóban állok. Leraktam az ütőt és beljebb mentem.

- Nem hozott kulcsot Amanda pedig még nem ért haza. - magyaráztam a tüzes szemeibe.

- Amanda?

- A gyámja. - mondtam majd Kenre pillantottam aki láthatólag már hozzászokott ehhez.

- Ohh értem. És mikor ér haza?

- Négykor.

- Négykor? És te addig itt akarsz lenni a lányommal? -mondta apa elég durván.

- Bob! -szólt rá anya komolyan.

- Oké akkor elmagyarázom másképpen. Ha Ken megy én is megyek, ha Ken marad én is maradok. Jó barátom ésnem hagyom cserben.

- Maradhat nyugodtan. - anya.

- Akkor ezt meg is beszéltük. - mondtam majd a lépcső felé húztam Kent.

Hallottam hogy anya azt mondja hogy Ken jó hatással van rám mert boldog vagyok és puszit is adtam neki. Bárcsak eddig is rájöttem volna erre a pusziadós dologra. Olyan sok mindenem lehetne. De anyának végül is igaza volt. amióta megismertem Kent tényleg boldogabb vagyok.És tudtam hogy most is egy remek napnak nézek elébe.

14.rész

A vallomás/2

"Indulhat a buli mondtam magamnak..."

Ken közelebb húzódott hogy jobban hallja majd a szavaimat. Fogalmam sem volt arról hogy hogy akarom elmondani neki. Nem mondhatom hogy képzeld vannak szellemek és én látom őket. Két okból sem mondhatom el így. Első: tuti nem hinne nekem. Második: felhívná a szüleimet vagy egy Edwardhoz hasonló dilidokit hogy most azonnal nézzenek meg mert agyi beteg vagyok. Ken le sem vette rólam a szemét. Csak bámult a válaszomat várva.

- Na jó azt hittem hogy tényleg komolyan beszélsz.

- Komolyan beszélek.

- Akkor megmagyarázod végre az első mondatot?

- Persze, csak nem tudom hogy kezdjek hozzá.

- Egyszerűen csak kezd el. Majd minden jön magától.

- Oké szóval hiszel a szellemekbe?

- Nem mivel nem léteznek.

- Húh ez nehéz lesz. - mondtam majd elkezdtem a földet piszkálni.

- Ugye most nem azt akarod beadni hogy léteznek szellemek?

- De.

- Jesszusom Sel.

- Először hallgass végig jó?

- Jó.

- Húh. Szóval vannak szellemek, de csak kevesen látják őket. Mármint azok akiknek segítségre van szükségük. Mint például nekem. Olyan sznob barátaim voltak mint Byron, én pedig egy elkényeztetett csitri voltam. Az egyik este megjelent nálam egy szellem. Rosalinak hívták. Elmondta hogyha nem segít rajtam akkor hamarosan meghalok. Eleinte én sem hittem neki. Kiröhögtem azt amit mondott. Azt mondta nevessek csak, de majd meglátom hogy igaza lesz. Így is lett. Megtanultam mi is az a szeretet. Mi az igazi szeretet. Ebben egy szellem segített. Cole. - olyan régen mondtam ki hangosan a nevét. - Cole segített. Őt küldték el segítőszellemként. Eleinte utáltam Colet és azt akartam hogy eltűnjön az életemből. Elmesélt mindent az SZV-ről az-az a szellemvilágról. Egyre jobban kezdtem megszeretni. Ők olyanok mint az emberek. Nem tudsz rajtuk átnyúlni és nem csúszik át a kezükön semmiféle tárgy. Rendesen esznek és isznak. Olyan emberek számára akik nem látják őket csak a cselekedeteik lesznek láthatóak. úgy értem hogyha felemel egy képet te csak annyit látsz belőle hogy a kép e levegőben lebeg. Én viszont úgy látom mint egy embert. Nekik is vannak érzéseik és ők is érzik a fájdalmat. Az öregségen kívüli halálnál mindenből fel tudnak gyógyulni. Na de térjünk vissza. Szóval egyre jobban kezdtem megkedvelni őt. Végül beleszerettem. Pár nap múlva össze is jöttünk. -iszonyat jó kapcsolat volt. Úgy csókolt mint bármelyik ember. az egyik napon azonban eljött Rosali hogy megnézze mennyit változtam, majd bejelentette hogy elviszi Colet tőlem egy harcba. A harc az SZV és a Ronaldok között volt. A Ronaldok olyan szellemek akik meg tudják ölni az SZV összes tagját beleértve Colet is. Rosali minden férfi és fiú szellemet elvitt a harcba. Csak a nők és a lányok maradtak itt. A harc csak pár napig tartott és Cole megígérte hogy visszajön hozzám. Aztán hetek múlva sem láttam viszont. Minden szellem visszaszivárgott ám Cole nem jött. Sok szellem van még akiket ismerek. Joe, Jim, Doroty, Lucas és még sorolhatnám. Mivel Cole nem jött vissza tudtam hogy meghalt. Megfogadtam magamnak hogy megölöm Rosalit. Aztán a suli kezdetével minden nap láttam Jimet. Ő folyton csak bámult és nem szólt hozzám. Ma végre itt az udvaron végre megszólalt. Vele beszéltem. Sajnos az emberek még a hangjukat sem hallják. Szóval ma Jim elmondta hogy Cole él de nem fog visszajönni hozzám. Más munkája akadt. Én viszont nagyon szeretem és nem bírom elengedni. Cole volt az aki meghalt. Róla meséltem neked. Aztán most kiderült hogy soha többé nem látom. Hát röviden ennyi.

- Most az várod hogy higgyek neked Sel?

- Tudtam hogy feleslegesen jártatom a szám.

- Figyelj ha én elkezdek neked vérfarkasokról meg vámpírokról dumálni mint a twilightban te hinnél nekem?

- De ez nem vérfarkas vagy vámpír!

- Hanem szellem. És ez számomra mennyivel másabb?

- Figyelj kezd sötétedni nekem meg mennem kell.

- Persze...menj csak. - mondta sértődötten.

- Aha! Megvan. Tudom hogy bizonyíthatom be hogy igenis léteznek szellemek.

- Na hogy?

- Ma jön hozzám Jim. Bemutatom neked.

- Nem is látom őt!

- Ne aggódj emiatt. Mindent megoldok, de sietnünk kell mert Jim mindjárt megérkezik hozzánk. Rohannunk kell.

- Akkor rohanunk! - ragadta meg a kezem Ken majd húzni kezdett.

Annyira örültem hogy benne van a dologban.

- Ott van! - figyelmeztetettem Ken. - Ott van Jim!

Odarohantam hozzá és megöleltem.

- Sel itt emberek is vannak. - mondta Ken a szemközti járdán csodálkozó embereket figyelve.

- Ez az új tánclépésem. - kiabáltam át nekik. - Jó mi?

- Szerintem menjünk.

- Remek ötlet. - mondtam totál vörösen.

Szerintem ilyen béna "tánclépést" még életükbe nem láttak. Elindultunk a házunk felé. Két srác jött a két oldalamon akik közül az egyik szellem. Hát nem én vagyok a világ legszerencsésebb embere? Végre megérkeztünk a házunkhoz. Beléptünk. Anya, apa és Byron, Byron akinek mondtam hogy tűnjön el ott ültek a nappaliba és amikor benyitottam odarohantak hozzám.

- Vedd le rólam a kezed. - mordultam rá Byronra.

- Hol voltál eddig? - kérdezte anya.

- Kicsit elkéstünk a suliból és ma nekünk kellett takarítani.

- Legalább felhívhattál volna minket. -apa.

- Jó máskor majd értesítelek titeket.

- Nem lesz máskor. - jelentette ki anya mutatóujját felemelve.

- De te még mit keresel itt? Azt mondtam húzz el innen. - fordultam Byron felé.

- Selena! - nézett rám apa dühösen. - Mondtam Byronnak hogy addig marad ameddig akar szóval a ma estét még tuti nálunk tölti. Világos voltam?

- Naná! Amúgy ő itt Ken. - mutattam a háttérben ácsorgó fiúra. - És mi felmegyünk ketten. Ismétlem ketten. 
- Ketten egy szobába? - apa. 
- Igen. Ketten egy szobában. Segít a leckében.
- Ketten? És én? - szólalt meg Jim.
- Fogd be! - suttogtam egy mosollyal aláfestve.
- Mit mondtál? - kérdezett vissza apa.
- Mondom sietünk.
- Jó menjetek, de Byron bármikor bemehet a szobába.
- Ken nálatok van egy olyan szoba ahol nem zavarnak? - kérdeztem Kenre nézve.
- Aha. Ha gondolod tanulhatunk nálunk is.
- Remek.
- A-a-a-a...Selena sehova sem megy.
- Akkor meg hagy kapjam meg a szobát egy órára.
- Mr. Engels hagy legyenek ketten mi már úgyis régen beszélgettünk. - Byron.
- Na jó, de csak egy órára utána Ken megy.
- Csúcs. - mondtam dünnyögve. - Na gyere. - biccentettem a lépcső felé.
Ken azonnal utánam iramodott. Jim már a lépcsőnél volt. Gyorsan felmentünk és magunkra zártuk az ajtót.
- Oké. - fordultam Jim felé.
- Sel itt vagyok. - Ken.
- Tudom Jimmel beszélek.
- Jah. - mondta nevetve. -Az más.
- Ne nevess mindjárt te is meglátod. - fordultam vissza Jim felé.
- Te elmondtad neki a létezésünket?
- Nyugodj meg.
- Te leszel kínos helyzetben nem én. Vagy talán hitt neked?
- Nem, de be akarom bizonyítani hogy léteztek.
- És ezt mégis hogyan?
- Ha hozzányúlsz Kenhez azt érzi ugye?
- Aha.
- És fel is tudod emelni.
- Mindent meg tudok vele csinálni és mindent érez csak épp nem lát és nem hall engem.
- Oké! Ken.
- Igen?
- Először Jim felemel engem. így meglátod hogy létezik aztán meg felemel téged. Oké?
- Oké. - Ken.
- Jim te benne vagy?
- Igen. - bólintott.
Jim odaállt elém és leguggolt. Átkarolta a lábam és gyengéden felemelt a földről. A fejem már a plafonnál volt.
-  Ez csúcs. - mondta Ken.
Jim visszaeresztett a földre.
- Kérdezd meg a haverodat hogy kész van-e. - Jim.
- Felkészültél Ken?
- Igen.
Jim ismét leguggolt, de most Ken lába elé. Óvatosan rárakta a kezét a lábaira.
- Érzem! Megfogta a lábam.
Jim nagy levegőt vett és felemelte Kent. 
- Basszus...ő sokkal nehezebb mint te. - mondta Jim erőlködve.
Minden izma megfeszült a póló alatt amik jól láthatóak voltak. Ken lába újra földet ért.
- Na most már hiszel nekem?
- Igen hiszek neked Sel. Itt van? - mutatott egy pontra.
- Nem, pont a másik oldalon.
- Ő hallja amit mondok?
- Igen.
Ken kinyújtotta jobb oldalra a kezét.
- Örülök hogy megismertelek.
- Én is örülök. - mondta Jim majd kezet ráztak.
Végre beszélhetek Kennel a szellemekről és nem néz majd totál hülyének. Annyira boldog voltam. Sajnos hamar eltelt az egy óra ezért Ken távozott is. Jimnek is sietnie kellett ezért egyedül maradtam, de túl boldog voltam hogy a magány elrontsa a kedvem.

13.rész

A vallomás/1

Sziasztok. Ezt a részt két fejezetre bontom. Ha tetszett akkor nyomd be alul a tetszik gombot köszi :D u.i: Jöhet pár komi is ;)

Pi-pi-pi-pi , pi-pi-pi-pi. Szólalt meg az órám fél nyolckor. Gyorsan leütöttem, felálltam majd belenéztem a tükörbe. A hajam úgy nézett ki mint egy szénaboglya és két nagy karika húzódott a szemem alatt.

- Jó reggelt. - szólalt meg Byron fáradt hangon.

- Heló. - üdvözöltem lehangoltan.

Kinyitottam a szekrényem elővettem egy farmer rövidnadrágot, egy fehér bővebb fazonú felsőt és néhány kiegészítőt majd bevonultam a fürdőbe és magamra zártam az ajtót. Gyorsan megmosakodtam, felvettem a ruháimat majd újra belenéztem a tükörbe. Valamit kezdenem kellett magammal. Felvittem magamra egy kis könnyű sminket és laza kontyba fogtam a hajam. Gyorsan fogat mostam majd visszamentem a szobámba. Byron parfümjétől bűzlött az egész. Annyira tömény volt. Odamentem az ablakhoz és kinyitottam.

- Na ne. - a szemem a matrac irányába fordult.

Lemásztam az ágyról és beleszagoltam a lepedőbe. Az egész parfüm illatú volt. Egy rész sem maradt Cole illatú.

- Mit műveltél? - ordítottam majd nekilöktem a szekrényemnek.

- Áhh... - esett neki a szekrénynek. - Elment az eszed?

- mit műveltél te barom? - csordult ki a könny a szememből.

Ez az egy emlékem maradt Coleról és most már ez se mert tönkretette.

- Gyűlöllek, gyűlöllek, gyűlöllek. - kiabáltam egyre több kifolyó könnyel.

Nem vártam meg a válaszát csak felkaptam a táskámat és kiviharzottam a szobámból. Lefutottam a lépcsőn majd egyenesen ki az ajtón. most már zokogtam. Elkezdtem futni az iskola felé. Megláttam Kent a járdán várakozva. Láttam rajta hogy egyből kiszúrta azt hogy sírok.  Odafutottam hozzá. Rögtön odabújtam a mellkasához. Ken egyből átkarolt.

- Csss...nyugodj meg Sel. Nyugodj meg. - simogatta a hátam.

- Annyira hiányzik. - zokogtam.

- Elhiszem. Nekem is nagyon hiányoznak.

- Aha szóval ő az új pasid. - jelent meg Byron.

Felemelkedtem Cole mellkasáról ami tiszta víz lett a könnyeimtől majd Byron felé fordultam.

- Addig húzz el amíg szépen mondom ! - támadtam neki, de Ken megállított. - amúgy meg Ken a legjobb barátom és ha a pasim lenne akkor sem lenne hozzá semmi közöd.

Igazat mondtam. Ken tényleg a legjobb barátom volt.

- Na idefigyelj! Bár nem tudom mit műveltél Selenával, de most azonnal hagyd békén. - mordult rá Ken.

- Te maradj ki ebből pancser. Világos?

Byron arcán ismét egy pofon csattant tőlem ugyanoda ahova tegnap is kapta.

- Sel állj le. Nem éri meg. - Húzott el Ken majd a suli felé vettük az irányt.

- Ennyivel nem fejeztük be Engels.

- Pakold össze a cuccodat és húzz el a házunkból! Világos? - ordítottam oda neki.

Byron nem válaszolt csak elindult vissza.

- Nálatok lakik? - kérdezte Ken meglepődve.

- Igen. Mármint nem. Átutazóban van itt és apa megengedte hogy nálunk töltse a hetet. Amúgy ő az expasim.

- az expasid? Hogy voltál képes egy ilyen seggfejjel járni? - csúszott ki a száján. - Bocsi nem akartalak megb...

- Semmi baj. Igazából fogalmam sincs hogy hogy jártam egy ilyen kreténnel. 

- És mit művelt hogy így kiakadtál rá?

- Sajnálom, de ezt nem tudom megmagyarázni. Befújta a szobámat a parfümjével és így én elvesztettem az illatot.

- Mi? - kérdezte érthetetlenül.

- Mondtam hogy nem tudom elmagyarázni.

- Egy parfümfújás miatt vesztél vele össze?

- Kérek ebbe ne menjünk bele jó?

- Ahogy akarod...de egy parfümfújás miatt?

- Ken!

- Oké, de ez akkor is durva.

- Ken! - fordultam felé majd elkezdtem csikizni.

- Jól van na. Jól van na. Ígérem befogom. - röhögött Ken.

- Biztos?

- Biztos csak fejezd be végre.

- Mennyi az idő? - kérdeztem Ken órájára pillantva.

- Negyed órája az iskolába kellene lennünk.

- Basszus. - mondtam nevetve majd megragadtam Ken karját és szaladni kezdtem.

Két perc után megérkeztünk. Lihegve értünk be a terembe.

- Mrs.Engels és Mr.Wroth. Jó önöket látni. Ugye tudják hogy ma bent maradnak négyig és az iskolát fogják takarítani?

Meghúztam a szemem majd elindultam a padom felé. Ken röhögve követett.

- Mi olyan vicces Ken? Ugye jól gondolom hogy azon röhögsz hogy milyen hülye vagy? - vetette neki a kérdést a tanár.

- Mi máson röhögnék? - felelte Ken még mindig nevetve.

- Ugye fiatalúr nem akarja egy hétig takarítani az iskolát? - kérdezte most már komolyan.

- Nem. - mondta visszafojtott röhögéssel. - Ideülök jó? - fordult felém.

- Persze. Ülj ide nyugodtan. - mondtam egy kedves mosollyal.

Még 7 unalmas óra után végre vége volt a sulinak. Mármint majdnem. Még hátra volt a takarítás. Minden tanár és diák elment a suliból kivéve minket. Az igazgatótól megkaptuk a takarítóeszközöket majd nekiláttunk a takarításnak. Végeztünk mind a 12 osztályteremmel és a folyosókkal.

- Iszonyat fáradt vagyok. - mondtam nekidőlve a seprűnek.

- Én is. - jelentette ki Ken aki már alig látott 2 centire. - Már csak az udvar van és végeztünk is.

- Szupi. - mondtam a legkevesebb életkedvvel majd megragadtam a gereblyét és az udvar felé indultunk.

Már félig kész voltunk az udvarral amikor megjelent Jim. Az udvar hátsó részét gereblyéztük. Azt a részét ahova nem látnak be és ahova nem megy senki. ezért sem értettem hogy miért kell felgereblyézni. Jim bámult mint mindig.

- Szia. - szólalt meg végül.

Annyira hiányzott a hangja. Amikor megszólalt kirázott a hideg és rögtön abbahagytam a munkát.

- Szia. - válaszoltam neki mosolyogva.

Éreztem hogy könnycseppek gyűlnek a szememben. Láttam Jim arcáról hogy tudja kire gondolok most.

- Gyere ölelj meg. - mondta majd kinyújtotta a karját felém.

Nem érdekelt hogy Ken végignézi az egész jelenetet. Odasétáltam hozzá és szorosan átöleltem.

- Annyira hiányzik. - mondtam sírva.

- Tudom. Te is hiányzol neki.

- Mi? Te tudsz beszélni a halottakkal? 

- Cole nem halott.

- Dehogynem. Ha élne már visszajött volna hozzám.

- Pedig él és azért nem jön vissza mert más dolga van.

- Most csak hazudsz ugye?

- Miért hazudnék?

- Ha tényleg hiányzok neki akkor miért nem jön vissza?

- Amint már mondtam más dolga van.

- Azt mondta hogy szeret! Azt mondta hogy visszajön hozzám! Hazudott!

- Ne húzd fel magad Sel.

- Hogy ne húznám fel magam én még mindig teljes szívemből szeretem.

- Figyelj nekem mennem kell, de este majd benézek hozzád.

- Úgy mint Cole?

- Nem. Én tényleg benézek hozzád.

- Remélem is. Szia.

- Szia. - mondta majd átugrotta a kerítést és elment.

Visszasétáltam a gereblyéhez. Ken táltott szájjal iszonyatosan meglepődve bámult rám.

- Te...te beszélsz magadhoz?

- Tudsz titkot tartani ugye?

- Naná!

- Megígéred hogy nem nevetsz ki és megvárod hogy bebizonyítsam azt amit mondani fogok?

- Megígérem. Szóval miről van szó? - ült le az egyik padhoz.

Odamentem és leültem mellé. Biztos voltam benne hogy nem fog hinni nekem, de azt is tudtam hogy nem hagyhatom rendezetlenül ezt a dolgot. Mély levegőt vettem és Ken szemébe néztem. Indulhat a buli mondtam magamnak...

12.rész

Felidézett emlék

Még mindig csak álltam az ajtóban és bámultam Byront. Anya látta hogy nem túlzottan örülök Byron villámszerű látogatásának ezért rögtön odajött és intézkedni kezdett.

- Gyere beljebb Byron. Örülök hogy látlak. - mondta anya nyájasan majd beküldte a nappaliba. - Valamit hozhatok?

- Nem. Nem kérek semmit köszönöm. - mondta megrázva a haját.

- Mit keresel itt? - kérdeztem suttogva.

- Tanulmányi kirándulás miatt vagyok itt, de mivel tudtam hogy itt laksz benéztem mert hiányoztál.

- Hagyd abba ezt a hiányoztam dumát. Pár hónapja le se szartál. - mondtam egyre dühösebben miközben végignéztem rajta.

Sötétkék, feszülős felső volt rajta egy farmerral párosítva. Márkás cipője mint mindig, most is mezítláb volt a lábán. Egyszerűen nem értem hogy, hogy jött be nekem az ilyen dúsgazdag, egoista pasi. Fúj...rendesen a hányinger kerülgetett.

- Pár hónapja le se szartalak? Nézted te az e-mailjeidet?

- E-mailben akartál velem beszélni?

- Jah...miért szerinted min kellett volna?

- Nem is érdekel hogy min kellett volna mert iszonyatosan nem hiányoztál.

- Ez kedves gesztus baby.

- Még egyszer nehogy babynek szólíts világos?

Baby? Egy ember van aki így szólíthat, mármint már nincs.  Utáltam arra gondolni hogy már nincs velem. Megráztam a fejem. Nem mintha ezzel ki tudnám rázni a gondolatokat a fejemből.

- Mi van már a látványomtól is megborzongsz? - Byron. - Nem értelek. Mi lett veled?

- Hogy mi lett velem? Hogy mi lett velem? - emeltem föl a hangom. - Képzeld az elmúlt pár hón...

Nem tudtam befejezni a mondatot mert anya megzavart. Lehet hogy ez nem olyan nagy baj.

- Meddig maradsz? - kérdezte anya átnyújtva egy pohár limonádét Byronnak.

- Köszönöm. Előreláthatólag két hétig maradok.

Limonádé citromkarikákkal. Hmm...ez volt a kedvenc italom csak hogy én nem kaptam.

- Nekem nem hoztál? - kérdeztem.

- Tessék. Idd meg nyugodtan az enyémet.

- Kösz, de inkább hozok magamnak. - álltam fel a kanapéról.

- Jaj Sel ne csináld már. - futott utánam az egoista majd amikor utolért átkarolta a derekam.

- Vedd le a kezed addig amíg szépen mondom. - ha a szememmel ölni tudtam volna Byron rég a földön feküdne megdögölve.

- Nyugi van. Nyugi van. 

- Byron ha gondolod itt aludhatsz nálunk. - ajánlotta fel anya.

- Nem ő é...

- Rendben. Szívesen maradok.

- Most csak viccelsz ugye? - kérdeztem tágra nyílt szemekkel.

- Nem. Nem viccelek.

- Alhatsz Selena szobájába a matracon. Persze csak ha megfelel.

A matracon? Azon a matracon amelyiken Cole aludt? Azon ahol Cole illatát lehet érezni? Biztos hogy nem fog ott aludni.

- Hát ott aztán nem alszik. Ebben biztos vagyok.

- Selena dönthetsz vagy Byron vagy Dereck alszik ott. - anya.

- Dereck? Milyen Dereck? Az a dagadt izzadós pacák a képről?

- Igen. Apád munkatársa.

- Hát ő biztos hogy nem alszik ott.

- Szóval Byron. Megegyeztünk. - vágta rá anya olyan sebesen mint a villám.

- Remek. - mondtam idegesen majd felviharzottam a szobámba.

Cole matracán biztos hogy nem alszik. Támadt egy ötletem ami még mindig szörnyű de jobb mint az hogy a matracon aludjon. Kihúztam az ágy alól a matracot és rádobtam az ágyneműmet. Cole illatát éreztem, ezért mélyet szippantottam a levegőből. Gyorsan lehúztam az ágyamról a lepedőt és kicseréltem egy másikra. Még mindig jobb ha az én ágyamon alszik mint a Coleén. Visszaültem a könyvek fölé és nekiláttam a tanulásnak. Valaki csengetett. Kinéztem az ablakomon. Ken volt az. Nem értem hogy eddig miért nem jutott az az eszembe hogy kinézzek és megnézzem ki jött. Így nem bámultam volna úgy Byronra mint egy idióta. Láttam hogy anya elküldi Kent. Nem akartam lemenni vitatkozni ezért rá hagytam.
- Vacsora! - kiáltott fel anya.

Egy király vacsora Byronnal. Lementem és leültem a szokásos helyemre. Byron velem szembe foglalt helyet. Gyorsan megvacsoráztam majd felrohantam fürdeni. A fürdés után felvettem Cole supermanes pólóját és a pizsinadrágomat majd bementem a szobámba. Byron ott ült az íróasztalnál.
- Köhm...te meg mit csinálsz? - kérdeztem.
Byron felemelte a fejét rám nézett majd gúnyosan elmosolyodott. Közelebb mentem hozzá.
- Mi olyan vicces? - kérdeztem.
- Ez a póló.
- Mi bajod vele?
- Nem nagy egy kicsit? Talán az expasidé?
- Ne merd felhozni ezt a témát! - csattant a tenyerem az arcán.
Megpofoztam. Jesszusom megpofoztam. Olyan jól esett. Legszívesebben behúztam volna neki egyet-kettőt hogy kiéljem magam rajta a Cole miatt szerzett fájdalmakat és a Rosali miatt szerzett dühöket. A kezem nyoma ott volt az arcán. Egyáltalán nem sajnáltam.
- Elment az eszed? - kérdezte meglepődve.
- Az eszemmel semmi gond viszont ha bármit mondasz a pólómra vagy az expasimra esküszöm kinyírlak.
- Most talán félnem kellene?
- Nem ártana.
Ajtónyitódást hallottam. Apa lépett be a szobámba. Byron megpróbálta balra fordítani a fejét hogy ne látszódjon a kéznyomom.
- Szia Byron. - üdvözölte apa egy hatalmas mosollyal.
- Üdv Mr. Engels. - csapott bele apa kezébe.
- Ti mióta vagytok ilyen jóba? - kérdeztem meglepetten.
- Ó nagyon régóta Sel. Én adtam meg neki a címünket.
- Te voltál? Hogy tehetted ezt velem? - kérdeztem.
- Ismét dúl a szerelem? - kérdezte apa a szemöldökét emelgetve. Nagyon röhejesen nézett ki.
- Még az kéne! - mondtam olyan gyorsan ahogy csak lehetett.
- Jaj Sel újra összeszoktok és minden olyan lesz mint régen. - biztatta apa Byront. 
- Oké apa köszönjük a felesleges tanácsokat, de én fáradt vagyok szóval szia.
- Húh Byron. Sok sikert a mai estédhez. - mosolygott apa Byronra miközben felém biccentett.
- Vicces vagy. - mondtam duzzogva.
Apa csak megrázta a fejét, kiment majd gyengéden bezárta maga mögött az ajtót. Byronra néztem akin egy gúnyos mosoly éktelenkedett.
- Mi van? - kérdeztem felhúzva a szemöldököm.
- Apád elmélete lehet hogy be fog teljesülni.
- Ne is álmodj róla.
- A suliba ahogy megfogtam a kezed belém estél.
- Akkor még nem ugyanez a csaj voltam.
- Miért most mivel vagy másabb mint akkor?
- Most már nem lógok olyan beképzelt hólyagokkal mint amilyen te vagy.
- Szóval most már a pancserekre buksz?
- Tudod sokkal többe nézem azokat akik nem csak magukról képesek beszélni.
- A csókjaidból nem ezt vettem le.
- A csókjaim régiek és amint mondtam megváltoztam. - közel hajoltam hozzá. Csak pár centi választott el minket. - Hánynom kell tőled. Amúgy nem is érdekelsz. Anya kért meg hogy maradj itt szóval nem az én vendégem vagy jah és ha tudni akarod egyáltalán nem látlak szívesen téged.
- Nyugi csak egy hétig maradok utána eltűnök.
- Jobban mondva egy hetet töltesz a városban amiből csak egy napot ismétlem egy napot töltesz nálunk.
Byron csak mosolygott majd levette a felsőjét.
- Ugye nem itt akarsz levetkőzni?
- Nem vagyok szégyenlős pláne nem előtted.
- Én viszont egyáltalán nem akarlak látni úgy. - mondtam majd kikísértem a fürdőbe. 
Egy fél óra múlva végre ágyban voltam. Cole matracán, Cole felsőjébe. Éreztem amint egy könnycsepp csordul végig az arcomon. Átfordultam a bal oldalamra hogy Byron még véletlenül se lássa meg hogy sírok. Igaz koromsötét volt a szobába, de ki tudja mikor nyúl a telefonja után ami akkora fényt csinál mint egy lámpa. Amint megnyugtattam magam visszafordultam a jobb oldalamra. Végre megszokta a szemem a sötétet. Byron hason feküdt és már rég az álmában járt. Feljebb húztam a paplant, beleszippantottam egyet Cole pólójába majd megpróbáltam aludni. Fél egykor végre sikerült is.

:)

Sziasztok!
Keresem a barátomat palmwoodsba. (  http://palmwoods.forumocean.com/ )
Néhány infó róla:

 Név: Cole Waise
Kor: 21
Play by: Nick Roux (nincs változtatás)
Személyiség: Kiskora óta gitározik és nagyon jól megy neki. Kibaszott tehetséges. Jóképű és pár hónapja az egyetem kezdetekor megismerkedtünk és összejöttünk. Kedves, laza, mindent félvállról vesz és jó humora van.
Azért csak most tudott jönni, mert nemrég halt meg az anyukája és az apukájával pedig nem szívlelik egymást és nem akarta elengedni, de megszökött Little Rockból és most itt van velem a Palmwoodsban.
Segít a dalírásban és a ő gitárosom is egyben.

Akinek kedve van őt játszani az regisztrálja magát! Egyéb infóért nyugodtan írjatok a petraacska97@gmail.com e-mail címre. Várom a jelentkezéseteket. ;)

11.rész

Váratlan vendég

 

Szobafogságot kaptam. Remek. végül is nem érdekel mert nincs kivel mennem a városba. Tegnap este visszajött az összes életben maradt szellem. Láttam Lucast és Jimet is. Mindenki nagyon boldog volt hogy végre visszajött a szellemük. Kevesen voltak azok akik sírtak a szellemeik miatt de én ebbe a kevésbe beletartoztam. Már lassan egy hónapja sírok minden este Cole pólóját szorongatva, és imádkozok hogy visszajöjjön, de tudom hogy ez lehetetlen. Annyira hiányzik minden. Az érintése, az illata, a tanácsai. Egyszerűen minden. Még mindig nem tudom hogy hogy fogom túltenni magam rajta. elképzelhető hogy sehogy. Sajnos ez nem egy film ahol van búcsúcsók aztán majd minden rendbe jön. Ez a valóság. Különleges képességem volt ami több milliárd embernek nem adatik meg. Szerencsés voltam hogy láttam őket, de akit igazán szerettem azt elvesztettem. A szívem legmélyén még mindig reménykedek abban hogy visszajön és minden olyan lesz mint régen, de be kellett látnom hogy ez egy cseppet sem így van. Cole halott én pedig magányos vagyok. A Rosali iránti érzelmeim sem változtak. Amint meghallom a nevét vagy bármit ami vele kapcsolatos dühbe gurulok és és könnybe lábad a szemem. Az osztályfőnökünket viszont Rosalinak hívják. Egyszerűen nem bírom elviselni hogy mindennap hallom ezt a nevet amiről Cole jut az eszembe. Annyira boldog lennék ha még mindig itt lenne. Ken nem messze lakik tőlünk. Mostanság vele járok suliba. Jim minden nap ott áll a sulival szembe, de nem szólal meg csak bámul. Nem tudok kijönni belőle. Lehet hogy csak próbálja átérezni a gyászom, de a kettő akkor sem ugyanaz. Neki nem halt meg a barátnője, nekem viszont meghalt a pasim. Mostanság Rachellel sem tartom már úgy a kapcsolatot mint régen. Elkerülöm azokat akik igazán szeretnek.

- Minden oké? - szakított félbe Ken.

- Persze csak egy kicsit elgondolkodtam. - mondtam.

- Hát azt láttam. - mondta mosolyogva.

Én is elmosolyodtam bár nem tartottam viccesnek.

- Ma nem maradsz bent egy kicsit tovább? Megyünk egy kicsit lazulunk a srácokkal.

- Nem. Dolgom lesz délután.

- Kár. Hát akkor majd máskor.

Ismét erőltettem egy mosolyt az arcomra, de nem túl sok sikerrel. Beértünk a suliba. Letelepedtem a padomhoz és visszarepültem a gondolataimhoz. Cole halott, Cole halott, Cole halott. Elegem van! Állandóan ezen kattog az agyam. Egyszerűen nem tudom elfelejteni. Lehetetlen kitörölni a fejemből.

- Ugye Miss.Engels?- szólalt meg a matektanárom, Mr.Weatles.

- Tessék? - néztem fel a padról.

- A tábla elől van nem a pad alatt.

- Tudom. - mondtam olyan vörösen mint a rák.

- Akkor kérem oda figyeljen.

Az egész osztály röhögött rajtam. Tiszta kínosan éreztem magam. Láttam hogy Ken rám néz és azt suttogja hogy " Nyugi Sel nyugi". Nyugi Sel? Amikor ezt mondják nekem valahogy mindig a szó ellenkezője történik velem. Amikor azt mondták hogy nyugodjak meg valahogy mindig dühös lettem. " Kösz" tátogtam vissza dühösen majd ismét a padot néztem. Végre kicsöngettek az utolsó óráról is.

- Selena! Várj! - szaladt utánam Ken.

- Igen? - kérdeztem.

- Igaz nem tudom hogy kid halt meg és hogyan, de azt viszont tudom hogyha nem figyelsz órán és nem tanulsz hanem csak gyászolsz a nap 24 órájában akkor év végén tuti megbuksz és világ életedben ezzel fognak szekálni.

- Egy ember halt meg aki nagyon közel állt a szívemhez és brutális körülmények között. Jah és nem érdekelnek azok akik cukkolnak. Először ismerjenek meg és járják végig azt az utat amit én. - mondtam a könnyeimmel küszködve. - És nem kell kioktatnod elég ha a szüleim ezt teszik. - szipogtam majd elindultam a kijárat felé.

- Én csak segíteni akartam. - kiáltott utánam.

- Felesleges! Úgyse fogadok meg tanácsokat pláne a tiedet nem.

Végre kiértem a suliból és letöröltem az egyik sikeres könnycseppet az arcomról ami ki tudott szökni. elgondolkodtam hogy hogy tudok ilyen bunkó lenni azzal aki segíteni akar nekem. Colera még véletlenül se mondanék egy rossz szót ha segíteni szeretne, csak hogy most nem Coleról hanem Kenről volt szó. Hazaértem. Anya almás pitéjének az illata szállta be a házat és már messziről is érezni lehetett mivel anya ismét nyitott ablaknál sütött. Korgott egyet a hasam a finom illatra, de bármilyen nagy is volt a kísértés csak odalöktem egy sziát anyának majd felrohantam a szobámba. Beleszagoltam Cole pólójába és egy újabb könnycseppet töröltem le. Belebújtam a felsőbe és elővettem azokat a könyveket amikből holnapra tanulni kell. Leültem majd belelapoztam az első könyvbe. Történelem. Annyira gyűlöltem ezt a tantárgyat. Körülbelül háromnegyed óra múlva anya kiabálása hallatszott fel.

- Sel! Gyere le! Valaki keres!

Valaki keres? COLE! Jesszusom de hülye vagyok. Cole halott és ha nem is lenne az anya akkor sem látná. Lehet hogy Ken bár a délutáni után ezt is kétlem. Fogalmam sincs ki lehet. Felálltam a székből és elindultam lefele. Anyán egy hatalmas mosoly éktelenkedett.

- Legyél vele kedves. - oktatott ki anya az "idegen" felől.

Most már tényleg gőzöm se volt hogy ki lehet az. Ha anya ilyeneket mondd az azt jelenti hogy ismeri és fogalmam sincs hogy ő kit ismer ebből a városból akit én is. Kíváncsivá tett. Felgyorsítottam a lépteimet hogy elérjek az ajtóhoz. Amikor megláttam ki áll ott megtorpantam.

- Byron? - kérdeztem az expasimat bámulva aki több 1000 kilométerrel messzebb lakik innen most meg a mi házunk előtt áll.

- Hiányoztál Sel. - mondta és bevetette a szokásos szexi mosolyát amitől régebben mindig elolvadtam.

Ha most egy filmben lennénk háttérzajként tuti húh-gatást lehetne hallani és tuti beraknának valami érzelgős számot, hogy annyi év után végre visszajött a nagy a nagy ő hogy újra meghódítson, de ez nem így volt. ( Most jöjjön a már sokat hallott mondat) Ez a valóság.