12.rész

Felidézett emlék

Még mindig csak álltam az ajtóban és bámultam Byront. Anya látta hogy nem túlzottan örülök Byron villámszerű látogatásának ezért rögtön odajött és intézkedni kezdett.

- Gyere beljebb Byron. Örülök hogy látlak. - mondta anya nyájasan majd beküldte a nappaliba. - Valamit hozhatok?

- Nem. Nem kérek semmit köszönöm. - mondta megrázva a haját.

- Mit keresel itt? - kérdeztem suttogva.

- Tanulmányi kirándulás miatt vagyok itt, de mivel tudtam hogy itt laksz benéztem mert hiányoztál.

- Hagyd abba ezt a hiányoztam dumát. Pár hónapja le se szartál. - mondtam egyre dühösebben miközben végignéztem rajta.

Sötétkék, feszülős felső volt rajta egy farmerral párosítva. Márkás cipője mint mindig, most is mezítláb volt a lábán. Egyszerűen nem értem hogy, hogy jött be nekem az ilyen dúsgazdag, egoista pasi. Fúj...rendesen a hányinger kerülgetett.

- Pár hónapja le se szartalak? Nézted te az e-mailjeidet?

- E-mailben akartál velem beszélni?

- Jah...miért szerinted min kellett volna?

- Nem is érdekel hogy min kellett volna mert iszonyatosan nem hiányoztál.

- Ez kedves gesztus baby.

- Még egyszer nehogy babynek szólíts világos?

Baby? Egy ember van aki így szólíthat, mármint már nincs.  Utáltam arra gondolni hogy már nincs velem. Megráztam a fejem. Nem mintha ezzel ki tudnám rázni a gondolatokat a fejemből.

- Mi van már a látványomtól is megborzongsz? - Byron. - Nem értelek. Mi lett veled?

- Hogy mi lett velem? Hogy mi lett velem? - emeltem föl a hangom. - Képzeld az elmúlt pár hón...

Nem tudtam befejezni a mondatot mert anya megzavart. Lehet hogy ez nem olyan nagy baj.

- Meddig maradsz? - kérdezte anya átnyújtva egy pohár limonádét Byronnak.

- Köszönöm. Előreláthatólag két hétig maradok.

Limonádé citromkarikákkal. Hmm...ez volt a kedvenc italom csak hogy én nem kaptam.

- Nekem nem hoztál? - kérdeztem.

- Tessék. Idd meg nyugodtan az enyémet.

- Kösz, de inkább hozok magamnak. - álltam fel a kanapéról.

- Jaj Sel ne csináld már. - futott utánam az egoista majd amikor utolért átkarolta a derekam.

- Vedd le a kezed addig amíg szépen mondom. - ha a szememmel ölni tudtam volna Byron rég a földön feküdne megdögölve.

- Nyugi van. Nyugi van. 

- Byron ha gondolod itt aludhatsz nálunk. - ajánlotta fel anya.

- Nem ő é...

- Rendben. Szívesen maradok.

- Most csak viccelsz ugye? - kérdeztem tágra nyílt szemekkel.

- Nem. Nem viccelek.

- Alhatsz Selena szobájába a matracon. Persze csak ha megfelel.

A matracon? Azon a matracon amelyiken Cole aludt? Azon ahol Cole illatát lehet érezni? Biztos hogy nem fog ott aludni.

- Hát ott aztán nem alszik. Ebben biztos vagyok.

- Selena dönthetsz vagy Byron vagy Dereck alszik ott. - anya.

- Dereck? Milyen Dereck? Az a dagadt izzadós pacák a képről?

- Igen. Apád munkatársa.

- Hát ő biztos hogy nem alszik ott.

- Szóval Byron. Megegyeztünk. - vágta rá anya olyan sebesen mint a villám.

- Remek. - mondtam idegesen majd felviharzottam a szobámba.

Cole matracán biztos hogy nem alszik. Támadt egy ötletem ami még mindig szörnyű de jobb mint az hogy a matracon aludjon. Kihúztam az ágy alól a matracot és rádobtam az ágyneműmet. Cole illatát éreztem, ezért mélyet szippantottam a levegőből. Gyorsan lehúztam az ágyamról a lepedőt és kicseréltem egy másikra. Még mindig jobb ha az én ágyamon alszik mint a Coleén. Visszaültem a könyvek fölé és nekiláttam a tanulásnak. Valaki csengetett. Kinéztem az ablakomon. Ken volt az. Nem értem hogy eddig miért nem jutott az az eszembe hogy kinézzek és megnézzem ki jött. Így nem bámultam volna úgy Byronra mint egy idióta. Láttam hogy anya elküldi Kent. Nem akartam lemenni vitatkozni ezért rá hagytam.
- Vacsora! - kiáltott fel anya.

Egy király vacsora Byronnal. Lementem és leültem a szokásos helyemre. Byron velem szembe foglalt helyet. Gyorsan megvacsoráztam majd felrohantam fürdeni. A fürdés után felvettem Cole supermanes pólóját és a pizsinadrágomat majd bementem a szobámba. Byron ott ült az íróasztalnál.
- Köhm...te meg mit csinálsz? - kérdeztem.
Byron felemelte a fejét rám nézett majd gúnyosan elmosolyodott. Közelebb mentem hozzá.
- Mi olyan vicces? - kérdeztem.
- Ez a póló.
- Mi bajod vele?
- Nem nagy egy kicsit? Talán az expasidé?
- Ne merd felhozni ezt a témát! - csattant a tenyerem az arcán.
Megpofoztam. Jesszusom megpofoztam. Olyan jól esett. Legszívesebben behúztam volna neki egyet-kettőt hogy kiéljem magam rajta a Cole miatt szerzett fájdalmakat és a Rosali miatt szerzett dühöket. A kezem nyoma ott volt az arcán. Egyáltalán nem sajnáltam.
- Elment az eszed? - kérdezte meglepődve.
- Az eszemmel semmi gond viszont ha bármit mondasz a pólómra vagy az expasimra esküszöm kinyírlak.
- Most talán félnem kellene?
- Nem ártana.
Ajtónyitódást hallottam. Apa lépett be a szobámba. Byron megpróbálta balra fordítani a fejét hogy ne látszódjon a kéznyomom.
- Szia Byron. - üdvözölte apa egy hatalmas mosollyal.
- Üdv Mr. Engels. - csapott bele apa kezébe.
- Ti mióta vagytok ilyen jóba? - kérdeztem meglepetten.
- Ó nagyon régóta Sel. Én adtam meg neki a címünket.
- Te voltál? Hogy tehetted ezt velem? - kérdeztem.
- Ismét dúl a szerelem? - kérdezte apa a szemöldökét emelgetve. Nagyon röhejesen nézett ki.
- Még az kéne! - mondtam olyan gyorsan ahogy csak lehetett.
- Jaj Sel újra összeszoktok és minden olyan lesz mint régen. - biztatta apa Byront. 
- Oké apa köszönjük a felesleges tanácsokat, de én fáradt vagyok szóval szia.
- Húh Byron. Sok sikert a mai estédhez. - mosolygott apa Byronra miközben felém biccentett.
- Vicces vagy. - mondtam duzzogva.
Apa csak megrázta a fejét, kiment majd gyengéden bezárta maga mögött az ajtót. Byronra néztem akin egy gúnyos mosoly éktelenkedett.
- Mi van? - kérdeztem felhúzva a szemöldököm.
- Apád elmélete lehet hogy be fog teljesülni.
- Ne is álmodj róla.
- A suliba ahogy megfogtam a kezed belém estél.
- Akkor még nem ugyanez a csaj voltam.
- Miért most mivel vagy másabb mint akkor?
- Most már nem lógok olyan beképzelt hólyagokkal mint amilyen te vagy.
- Szóval most már a pancserekre buksz?
- Tudod sokkal többe nézem azokat akik nem csak magukról képesek beszélni.
- A csókjaidból nem ezt vettem le.
- A csókjaim régiek és amint mondtam megváltoztam. - közel hajoltam hozzá. Csak pár centi választott el minket. - Hánynom kell tőled. Amúgy nem is érdekelsz. Anya kért meg hogy maradj itt szóval nem az én vendégem vagy jah és ha tudni akarod egyáltalán nem látlak szívesen téged.
- Nyugi csak egy hétig maradok utána eltűnök.
- Jobban mondva egy hetet töltesz a városban amiből csak egy napot ismétlem egy napot töltesz nálunk.
Byron csak mosolygott majd levette a felsőjét.
- Ugye nem itt akarsz levetkőzni?
- Nem vagyok szégyenlős pláne nem előtted.
- Én viszont egyáltalán nem akarlak látni úgy. - mondtam majd kikísértem a fürdőbe. 
Egy fél óra múlva végre ágyban voltam. Cole matracán, Cole felsőjébe. Éreztem amint egy könnycsepp csordul végig az arcomon. Átfordultam a bal oldalamra hogy Byron még véletlenül se lássa meg hogy sírok. Igaz koromsötét volt a szobába, de ki tudja mikor nyúl a telefonja után ami akkora fényt csinál mint egy lámpa. Amint megnyugtattam magam visszafordultam a jobb oldalamra. Végre megszokta a szemem a sötétet. Byron hason feküdt és már rég az álmában járt. Feljebb húztam a paplant, beleszippantottam egyet Cole pólójába majd megpróbáltam aludni. Fél egykor végre sikerült is.