Egy újabb késés
(Cole Morfed )
- Stacy! - kiabáltam ki a szőke teremtésnek.
- Máris jövök. - szűrődött be Stacy lágy hangja.
Visszadőltem az ágyba és a kezemet a mellkasomra helyeztem. Magamra húztam a paplant és átfordultam a hasamra. A fejemet beletemettem a párnámba. Ott feküdtem az ágyba és rájöttem hogy nem tudok visszaaludni. Lerúgtam magamról a paplant és felvettem egy pólót. Egy szál pólóban és egy boxerben mentem ki megnézni hogy mit csinál stacy annyi ideig a konyhába.
( Selena Engels )
Nem volt jó reggelem ugyanis arra keltem hogy Byron keze fejen vágott. Igaz nem szándékosan, de én akkor is lehúztam az ágyról.
- Barom. - mondtam neki.
- Most mi van? - kérdezte fáradt tekintettel.
- Fejen vágtál.
- Nem volt szándékos. Egyszerűen csak lelógott a kezem az ágyról.
- Azért az durva hogy nem férsz el egy kétméteres ágyon.
- Ez az ágy tuti nincs két méter.
- Pedig képzeld el kerek két méter.
Elkezdtem röhögni mert láttam hogy Byron képtelen magát kihúzni a dologból.
- Rendben nevess csak.
- Azt teszem.
Valaki kopogott az ajtómon.
- Gyere. - mondtam majd visszafojtottam a nevetést.
- Selena el fogsz késni. - lépett be anya a szobába.
- Ohh...tényleg ma még suli van.
- És még holnap is suli.
- Byron húzz ki hagy öltözzek fel!
- Oké. - mondta majd anyával együtt kimentek a szobából.Gyorsan felvettem egy rövid gatyát meg egy pink felsőt és berohantam a fürdőbe. Felfogtam a hajam és felpakoltam magamra a szokásos sminkemet. Ismét visszarohantam a szobámba a táskámért majd leviharzottam a konyhába. Felkaptam a reggelim és egy puszit nyomtam anya arcára.
- Hát veled meg mi történt? - kérdezte meglepetten.
Nem válaszoltam csak elszökdécseltem a bejáratig. Gyorsan felhúztam a csukámat majd kirohantam. Rápillantottam az órámra. Két percünk volt beérni a suliba. Gyors futásba kezdtem. Ken már ott toporgott a járdán.
- Na végre. - mondta amint meglátott. - Hol voltál?
- Most nincs időm magyarázkodni. Nyomás! - ragadtam meg a karját és elkezdtem húzni.
Végre megpillantottam a sulit. Egy diák sem volt az udvaron. Tudtam hogy elkéstünk.
- Oké most már mindegy. Lassíthatunk. - mondtam lihegve.
- Remek ötlet. Ezek szerint ma is mi takarítunk.
- Valószínű mivel ma is Mr. Weatles-szel van az első óránk.
- Remek. - hajtotta le a fejét Ken.
- Bocsi.
- Semmi gond. - karolta át a nyakam.
Besétáltunk az iskola kapuján. Egyenesen a terem felé tartottunk.
- Felkészültél? - kérdezte Ken levéve rólam a karját.
- Aha. Nagyjából. - mondtam mosolyogva.
- Akkor rajta. - nyitott be. - Elnézést a ké... - kezdett bele ám nem volt senki a teremben.
- Na ez különös. - mondtam meglepődve, de boldogan.
- Hát ez az.
- Menjünk fel az igazgatóhoz és kérdezzük meg hogy mi van.
- Oké.
Megfordultunk a folyosón és felmentünk a második emeletre. Itt ismét elsétáltunk a folyosó végégig egyenesen az igazgatói irodába. Bekopogtam.
- Gyere. - hallatszott bentről a válasz.
Lassan benyitottam. Az igazgató egy halom papír mögött ült.
- Ohh sziasztok. Hát ti? - állt föl a székéből Mr. Berry.
- Kicsit elkéstünk,de az osztályba nem találtunk senkit.
- Tanulmányi kirándulásra mentek Mr. Weatles-szel.
- Tanulmányi kirándulás? - kérdezte Ken. - Mi nem is tudtunk róla.
- Tudom. Meglepetésnek szánta. - magyarázta az igazgató. - Igaz hogy elkéstetek, de felmentelek titeket az iskola takarítása alól ugyanis elég nagy baj az nektek hogy lemaradtatok egy kirándulásról. Menjetek haza. A mai napra megkapjátok a felmentést tőlem.
- Köszönjük Mr. Berry. - mondtam kedvesen majd kisétáltunk az irodából. - Tanulmányi kirándulás Mr. Weatles-szel ?! Istenem de jó hogy elkéstünk.
- Most az egyszer igazad van.
- Mi az hogy most az egyszer? - kérdeztem egy hatalmas mosollyal.
- Hát nem is tudom hogy mondjam ezt kedvesen...öö...
- Sehogy Ken, sehogy. - közelebb léptem hozzá és átkaroltam. - Szeretlek Ken. - mondtam neki persze csak baráti értelemben.
- Én is.
Kisétáltunk a suliból. A szokásos úton mentünk csak most épp visszafele. Ken háza előtt lassítottunk.
- Na akkor majd holnap találkozunk és próbálj meg nem elkésni oké? - Ken.
- Jó...megpróbálok.
Ken kedvesen átölelt majd elindult a ház ajtaja felé. Én pedig folytattam az utat a mi házunk felé. Valamiért boldog voltam pedig Cole átvert és ez fájt. Lehet pont azért vagyok boldog mert tudom hogy él. Bár nagyon haragudtam rá. Egy részem látni akarta viszont a másik részem pedig jó messziről el akarta kerülni.
- Várj! Sel! Várj! - futott utánam Ken.
- Igen? - kérdeztem.
- Majd reggel is ilyen gyorsan lépkedj. - mondta kifáradva. - Szóval Amanda ma hamarabb hazaér mint én csakhogy nincs suli, ezért nem hoztam kulcsot. Tehát nem tudok bemenni.
- Ki az az Amanda? Amúgy gyere nyugodtan hozzánk.
- Amanda vett nevelésbe a szüleim halála után.
- Ohh bocsi...
- Semmi gond. Apukád nem fog szólni miattam? Szerintem nem vagyok neki túl szimpatikus.
- Minden sráccal ezt csinálja, de amúgy ma nincs itthon. Amanda mikor ér haza?
- Négykor.
- Szóval nálunk fogod eltölteni az egész napot. Csúcs. Legalább nem kellesz Byron fejét bámulnom. Na induljunk. Kajás vagyok. Te nem?
- De.
- Akkor jó.
Végigdumáltam az egész utat. Szerettem hogy Ken mindig meghallgat bármennyit is beszélek. Végre láttam a házunk vonalait. Előkotorásztam a kulcsot és kinyitottam az ajtót. Mármint próbáltam kinyitni csak hogy nyitva volt.
- Várj meg itt. - adtam ki a parancsot.
Elszaladtam a ház sarkáig és kiszedtem a bokorból a baseball ütőt. Lassan benyitottam a házba. Az egész család és Byron engem bámult. Meglepődtem hogy apa itthon volt.
- Neked nem iskolába kellene lenned?
- Nektek is szia. Ööö.. de csakhogy elkéstünk a többiek pedig elmentek kirándulni mi pedig felmentést kaptunk Mr. Berrytől.
- Ti? - apa.
- Igen. Ken és én.
Nem értettem hogy miért kérdezte meg apa. Hátrafordultam. Ken az ajtó előtt állt körülbelül 1 méterrel. Észrevettem hogy az ütőt lengetem ide-oda ezért nem tud bejönni a házba. Meg persze azért mert az ajtóban állok. Leraktam az ütőt és beljebb mentem.
- Nem hozott kulcsot Amanda pedig még nem ért haza. - magyaráztam a tüzes szemeibe.
- Amanda?
- A gyámja. - mondtam majd Kenre pillantottam aki láthatólag már hozzászokott ehhez.
- Ohh értem. És mikor ér haza?
- Négykor.
- Négykor? És te addig itt akarsz lenni a lányommal? -mondta apa elég durván.
- Bob! -szólt rá anya komolyan.
- Oké akkor elmagyarázom másképpen. Ha Ken megy én is megyek, ha Ken marad én is maradok. Jó barátom ésnem hagyom cserben.
- Maradhat nyugodtan. - anya.
- Akkor ezt meg is beszéltük. - mondtam majd a lépcső felé húztam Kent.
Hallottam hogy anya azt mondja hogy Ken jó hatással van rám mert boldog vagyok és puszit is adtam neki. Bárcsak eddig is rájöttem volna erre a pusziadós dologra. Olyan sok mindenem lehetne. De anyának végül is igaza volt. amióta megismertem Kent tényleg boldogabb vagyok.És tudtam hogy most is egy remek napnak nézek elébe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése