16.rész

A délután

Sziasztok. Bocsánat a rész késéséért, de nem tudtam hamarabb írni. Viszont a késést kárpótolja ez az izgalmakkal teli rész. Na de nem is rabolom el az időtöket. Olvassátok! :)

A szobámba beérve érdekes látvány fogadott. Rend volt. Biztos voltam benne hogy én nem így hagytam itt.

- Szóval ilyen a szobád ha rend van...hmmm. Tetszik. - Ken.

- Hahaha. Azért a múltkor sem volt olyan vészes.

- Ha te mondod.

Elindultam a szekrényemhez és levettem róla Cole felsőjét. Mindig felveszem amikor itthon vagyok, ám most csak tartottam magam előtt és bámultam. Valamiért nem volt szükségem az illatára, se az emlékére.

- Az Cole pólója? - kérdezte Ken mögém lépve.

- Igen, de én végeztem Colelal mindörökre. - mondtam majd a kuka felé vettem az irányt.

- Ne dobd ki!

- Miért? Nincs rá szükségem többé.

- Inkább tedd egy dobozba és rakd föl szekrényed tetejére vagy add nekem csak ne dobd ki.

- Tessék! - dobtam oda. - Nekem nem kell. Megtarthatod.

Ken összehajtotta a pólót és berakta a táskájába. Eldöntöttem hogy a lepedőre sincs többé szükségem. Majd este lehúzom.

- Nem akarod áthívni Jimet? - Ken.

- Na mi van ennyire megkedvelted? - kérdeztem mosolyogva.

- Jah csak kár hogy nem látom.

- Igen ez tényleg kár viszont...áhh! - visítottam mert megjelent a szobámba Rosali.

Azonnal megragadtam a hozzám legközelebb eső kemény tárgyat. Dobásra kész voltam.

- Sel ki van ott? - kérdezte Ken miközben bezárta az ajtót.

- Rosali. - sziszegtem dühösen.

- Mond csak Selena neked attól jobb lesz ha nekem dobod azt a kristályállatot? - Rosali.

- Elvetted tőlem! Most meg! Most meg nézd meg! Cserben hagyott! - ordítoztam vele.

- Selena minden rendben? - kiabált fel apa.

- Igen csak a szövegemet gyakorolom.

- Jah oké.

- Selena lazíts. - Ken.

- Ő vette el tőlem Colet! - förmedtem rá.

- Tudod arról nem én tehetek hogy nem jött vissza.

Nekidobtam a kristályt, de Rosali reflexből elkapta és letette az asztalomra.

- Engem nem fogsz tudni bántani bármennyire is szeretnél.

- Hol van most? - kérdeztem miközben próbáltam lenyugodni.

- Cole?

- Szerinted?!

- Cole San Franciscoba van egy Stacy nevű lánynál.

- Stacy. Értem. Mondja meg Colenak hogy utálom!

- Gyűlölettel nem érsz el semmit. - Rosali. - Viszont én adhatok neked valamit aminek nagyon örülnél.

- Mi lenne az? - léptem közelebb hozzá.

- A barátod, Ken is láthatja a szellemeket persze csak ha akarja, de főként ha te akarod.

- Ez most komoly? - néztem rá csillogó szemekkel.

- Igen. Te akarod?

- Persze. Mindennél jobban.

- Rendben. Megkérdezed a barátodat is?

- Igen. Ken! - fordultam felé egy leverhetetlen vigyorral az arcomon.

- Igen? Váó te boldog vagy. Mi lett veled?

- Akarod látni a szellemeket?

- Persze, de...de ez lehetetlen.

- Nem lehetetlen. Itt van Rosali és azt mondta hogy te is lehetsz ööö...ööö

- Szellemlátó. - Rosali.

- Szellemlátó!

- Tényleg?

- Igen szóval akarod?

- Naná!

- Gondolom hallottad. - mondtam Rosalinak.

- Igen. Viszont segítened kellene.

- Megteszek bármit.

- El kell menned a Lafurc hegyig és alá kell írnod egy papírt.

- Mi? - kérdeztem levéve a mosolyt az arcomról.

- Csak vicceltem. Mindjárt megjelenik egy zöld téglalap, de azt Ken nem fogja látni ezért majd neked kell belevezetned.

- Rendben. Ken bele kellesz sétálnod egy téglalapba amit te nem látsz, de majd belevezetlek jó? - nyújtottam oda a kezem.

- Oké. - fogta meg a kezem.

A zöld téglalap meg is jelent a földön. Köztem és Rosali között volt.

- Gyere és állj ide. - mutattam egy pontra.

Ken szófogadóan hajtotta végbe az utasításaimat. Amint belelépett a téglalapba az egész teste zöld lett. Felemelkedett és egy fehér szalagszerűség futott végig a testén. Pár másodperc múlva Ken ismét a földön állt.

- Meg is volnánk.

- Látom! Sel látom sőt hallom is. Üdv. - nyújtotta ki a kezét Ken.

- Szia Örülök hogy te is csatlakoztál hozzánk. - fogott vele kezet Rosali. - Nekem mennem kell. Meg kell látogatnom az összes visszatért szellemet.

- Akkor ide hogy-hogy bejött?

- Valamiért te különleges helyet foglalsz el a szívemben bármennyire is utálsz.

Gyengéden mosolyogtam majd egy szempillantás alatt eltűnt.

- Úristen Sel ez annyira király! - emelt fel Ken.

- Nekem mondod? Végre te is látod őket.

Ken letett a földre.

- Mesélnél nekem arról hogy mit lehet csinálni a szellemekkel és mit nem megy hogy hogyan ismerem fel őket?

- Persze csak üljünk le mert ez el fog tartani egy darabig.

Leültünk az ágyamra és elkezdtem mindent mesélni. Sajnos rengeteg történetemben benne van Cole is. Végül is ez most nem érdekelt mert Ken végre látta azokat akiket nagyon szeretek. Órákon keresztül meséltem neki mindaddig amíg Byron meg nem zavarta a nyugalmunkat. Túl boldog voltam ahhoz hogy beszóljak neki ezért eltűrtem hogy bejött a szobámba.