7.rész

Egy szörnyű csók

(Cole szemszöge)
Ma nem tudtam aludni ezért korán keltem. Selena még békésen aludt. Fogalmam sincsen hogy hogyan csinálja de ő még alvás közben is gyönyörű. Gyengén egy puszit nyomtam az arcára majd felöltöztem. Nem akartam felkelteni ezért szép lassan kimentem. Tudtam hogy a lépcső valamelyik foka nyekereg ezért lecsúsztam a korláton. A bejárati ajtó zárva volt ezért a garázs felé vettem az irányt. Selena apja a kanapén aludt bebugyolálva. Tudtam hogy összevesztek de nem gondoltam volna hogy ennyire komoly. Ismét a garázs felé vettem az irányt. Szerencsére kiértem úgy hogy nem kelt fel senki. Viszont amit láttam az nagyon fölbosszantott. Doroty állt Sel ablaka alatt.
- Te meg mi a szart keresel itt? - vetettem neki a kérdést durván.
- Úgy hallottam ebbe a csajba van belezúgva Lucas.
- Jól hallottad de még mindig nem válaszoltál a kérdésemre.
- Ő egy ember ugye?
- Igen. Megkérdezem újból mit keresel itt?
- Figyelj nekem Lucas kell már egy ideje és ez a csaj az utamban áll de mivel ő ember simán megölöm.
- Hát őt nem fogod megölni azt garantálom.
- Mi van csak nem szerelmes valaki? - mondta egy hatalmas gonosz vigyorral.
- Figyelj mi már járunk úgy hogy lekophatsz.
- Alkut ajánlok.
- Felesleges.
- Hidd el hogy nem. Nem leszel mindig a közelében és nekem csak egy perc kell hogy megöljem.
Tudtam hogy Doroty egy agyafúrt csajt de azt nem hogy ennyire. Viszont azt tudtam hogy nekem Selena a legfontosabb.
- Mi az alku?
- Én békén hagyom a szöszit ha te most megcsókolsz.
- Neked elment az eszed. Ne is álmodj róla.
- Majd te se álmodj arról hogy Selena még egyszer életre kel.
- Gyűlöllek. - mondtam a fogaim közt sziszegve.
- Az érzés kölcsönös. Na szóval áll az alku vagy nem?
- Egyetlen csók ami nem jelent semmit ugye?
- Pontosan.
Közelebb léptem Dorotyhoz. A düh ami bennem volt egyre jobban nőtt. Tudtam hogy jól kell csinálnom a dolgot mert ha nem akkor még lehet megöli Selt. A jobb kezemet a derekára helyeztem és közelebb húztam magamhoz. Az ajkam Doroty ajkán volt. Éreztem hogy neki nem lesz elég az hogy a szánk összeér. Nagy nehezen kinyílt a szám ugyanúgy mint a Dorotyé. Fél perc csókolózás után eltoltam magamtól. Megtöröltem a szám és köptem egyet a földre.
- Megnyugodhatsz nem ölöm meg a csajt. Viszont te nézz fel az ablakba. - mondta egy gúnyos mosollyal majd elment.
Felnéztem az ablakba. Amikor megláttam Selena alakját a düh ami már így is hatalmas volt most már az ezerszeresére nőtt. Gyorsan az ajtó felé vettem az irányt.

(Selena szemszöge) 

Nem hittem a szememnek. Cole és Doroty a házunk előtt smároltak. Pont Doroty? Azt mondta hogy annyira utálja meg hogy tartsuk magunkat tőle távol erre tessék pont vele csal meg. Könnyek ezrei szöktek a szemembe. Gyűlöltem azt az érzést ami most bennem volt. Cole megjelent a szobámban.
- Sel ez nem az volt aminek látszott.
- Ne próbálkozz ezzel a szöveggel! Minden TV műsorban ez van csak ez annyival másabb hogy nem Tv műsor érted? Nem tudom hogy tehetted ezt velem! Én tényleg szerettelek. - ordibáltam a szakadó könnyeim között.
- Sel nyugodj meg kérlek.
- Te csak ne nyugtass engem! Ja és hogy tudd mi végeztünk de nem küldelek el mert nem akarok meghalni.
- Selena hagy magyarázzam meg.
- Felesleges.
Ki akartam rohanni az ajtón de Cole megfogta a kezem és visszarántott. 
- Kérlek adj még egy esélyt.
Nagy erővel kihúztam a karomat a keze közül.
- Ne nyúlj hozzám többet. Hánynom kell ha meglátlak.
Cole nem mondott semmit vagy csak nem hallottam mert azonnal kirohantam a szobámból. A könnyeim még mind szakadtak. Apa a lépcső aljánál állt.
- Sel mi történt?- kérdezte aggódó tekintettel.  - Mi volt ez az ordibálás? Van valaki a szobádban?
- Nincs. Én csak telefonáltam.
- Te sírsz? - lépett közelebb hozzám apa. - Kivel beszéltél?
- Az expasimmal. Most dobtam.
Anya is megjelent.
- Jaj kincsem egy fiú miatt nem szabad sírni.
- De ő nem csak egy fiú volt érted? Benne tényleg megbíztam. Erre most meg... - nem tudtam befejezni a mondatom mert zokogni kezdtem.
Anya vállára hajtottam a fejem, remegő kezeimmel pedig megfogtam apa kezét. Hallottam hogy Cole kilépett a szobámból.
- Szóval én nem csak egy fiú voltam?
- Tűnj már el semmi kedvem sincs hozzád! - ordibáltam.
-  Kihez beszélsz? - kérdezte anya.
Nem válaszoltam neki.
- Doroty megzsarolt hogy vagy megcsókolom vagy megöl téged. Nekem te vagy az első ezért választottam a csókot. Ha ma nem kelek korán te már nem lennél itt. Sel én tényleg szeretlek. - Cole.
- Tényleg? - mondtam zaklatottan.
- Kicsim kihez beszélsz? - anya.
Most sem válaszoltam. 
- Kérlek adj még egy esélyt. Ígérem bebizonyítom hogy én tényleg szeretlek és nem csak úgy mondom amit mondok. - Cole
- Sajnálom de ez kevés. - mondtam kicsit nyugodtabb hangon.
- Selena öltözz. - mondta apa keményen. - Elmegyünk valahová.
Nem válaszoltam de tudtam hogyha apa valamit ilyen hangnemen mond az tényleg komoly. Felmentem a szobámba és felöltöztem. Cole folyamatosan hajtotta a magáét arról hogy Doroty milyen rosszul csókol de nem tudott meghatni. Most arra vágytam hogy átkaroljon és megcsókoljon de tudtam hogyha ezt tenné biztosan pofán vágnám bármennyire is jól esne. A szavai elengedtem a fülem mellett. Amint felöltöztem lerohantam a kocsihoz. Anyáék már benne ültek. Beszálltam. 
- Hova megyünk?
- Majd meglátod. - apa.
Olyan utakon jártunk ahol még eddig nem voltam. Fogalmam sem volt hogy hova mehetünk. Az út során elaludtam. Anya gyengéd rázogatása keltett fel.
- Megérkeztünk? - kérdeztem.
- Igen. - jött szinkronban a válasz.
Egy nagy kék épület állt előttünk. Nem volt rajta egy betű sem csak egy óriás nagy ezüst kapu amit négy őr őrzött. Kezdtem egy kicsit beparázni. Kiszálltam a kocsiból. Anya gyengéden átkarolta a karomat. Apa elől ment nagy léptekkel. Mondott valamit az őröknek majd sebes integetésbe kezdett felénk. Az mutatta hogy siessünk. Nagyobb léptekbe kezdtünk. Amikor utolértük bementünk az épületbe. Az épület belseje sem volt túl barátságos. Egy csomó ajtó sorakozott egymás mellett amit két-két őr őrzött. Volt egy olyan érzésem hogy nem a szórakozás kedvéért jöttünk ide. Végigmentünk az ajtók mellett egyenesen addig amíg meg nem találtuk a B13-as szobát. Benyitottunk. Egy férfi fogadott minket fehér kötényben. Anyát és apát egy átlátszó fal mögé terelte majd bezárta mögöttük az ajtót. Engem egy kisszobába vezetett. A szobában egy kanapé egy kis asztal és egy szék volt. Leültetett a kanapéra ő pedig velem szemben foglalt helyet a széken.
- Én Dr.Edward Fonbd vagyok. És kit tisztelhetek a te személyedben?
A férfi beszéde máris idegesített.
- Selena Engels vagyok.
- Gondolom tudod miért vagy itt?
- Nem. Gőzöm sincs hogy miért hoztak ide de van egy olyan sejtésem hogy maga mindjárt elmondja.
Láttam hogy a dokinak nem nagyon jön be ez a stílus de engem ez nem zavart. Sőt azon voltam hogy kikészítsem.
- Igen én tényleg elmondom. Te azért vagy most itt mert a szüleid szerint sokat beszélsz mostanság a levegőhöz.
- Ez most valami vicc? Hol a kandi kamera?- mondtam a dühöset játszva.
- Nem ez nem vicc.
- Na jó figyeljen. Attól mert magán rajta van egy fehér köpeny még nem fog tudni rajtam segíteni mivel rajtam nem kell segíteni. És a szüleim bejelentése hamis mivel én vagy telefonon vagy heccet-en szoktam beszélgetni. Sajnálom hogy ezt ők nem tudják és beküldenek egy ilyen dilidokihoz mint maga és azt várják hogy egy kis dumcsizástól megváltozzak. Nekem semmi bajom sincs érti? - pattantam fel a kanapéról. - Most pedig ha megbocsájt én elhúzok innen mert semmi kedvem sincs ehhez. 
Nem vártam meg a választ csak kimentem az ajtón. Amint láttam hogy az őrök kiveszik a kezüket a zsebükből rohanni kezdtem. Nem ismertem az épületet. Csak rohantam oda ahova tudtam. Egy srác futott ki a lépcső alól. Odajött mellém de nem csinált semmit. 
- Fordulj be balra. - mondta.
Hallgattam rá. Az őrök tovább futottak egyenesen. Ekkor vettem észre hogy egy szűk résben vagyunk elrejtőzve.
- Ki vagy te? - kérdeztem.
- Én Joe Kleaven vagyok. És mielőtt mesélni szeretnél a megmentődről én szellem vagyok szóval totál hülyének fognak nézni. - mondta egy nagy mosollyal.
- Honnan tudtad hogy látlak téged?
- A reflexeidből.
- Komoly?
- Dehogy. Ne higgy el mindent. Jim már mesélt rólad.
- Szóval ilyen elterjedt vagyok?
- Úgy tűnik. Ja és ha gondolod beszállhatok a tervedbe.
- Csúcs lenne.
- Na jó majd még összefutunk de szerintem menj addig amíg nem fújnak riadót.
- Oké.
Kimásztunk a ,,lyukból" . Ekkor vettem észre hogy Joenak orrpiercingje van. 
- Na akkor én megyek is. Szia. - mondta kedvesen.
- Én is megyek. Szia.
Elindultam a kijárat felé. Szerencsére az őrök most már békén hagytak. Kisétáltam a kocsihoz. anyáék már ott vártak a dilidokival együtt. Tetszett ez a becenév. Dilidoki. Milyen jól hangzik már nem? Amikor odaértem láttam a megkönnyebbült fejeket.
- Mehetünk? - kérdeztem csengő hangon. - Ugyan már anya. Lássátok be hogy nincs szükségem ilyen hülye kezelésekre.
- De reggel is amikor ott álltunk a lépcsőnél beszéltél valakihez. - anya.
- Anya mivel rajtam volt a heccet.
- Jó belátom igazad van.
Annyira örültem ennek a mondatnak. Apa a doki felé fordult és kezet nyújtott.
- Dr.Fonbd köszönjük hogy szánt ránk időt és sajnáljuk amit a lányunk művelt.
- Ugyan ez semmiség volt. Látná a többi betegemet. Van aki még az asztalt is széttöri.
A francba pedig reménykedtem benne hogy kiborítom. Nagyon sajnáltam hogy nem törtem szét az asztalt de most már mindegy. Szép lassan mindenki elköszönt egymástól kivéve engem. Én egy szót sem löktem oda az orvosnak csak beszálltam a kocsiba. Anyáék is elfoglalták a helyüket. Láttam hogy Joe épp most jött ki az ajtón. Elbiccentette a fejét majd integetett. Nem akartam integetni mert a végén még visszavisznek ezért csak rámosolyogtam majd kiálltunk a parkolóból. Körülbelül egy óra kocsikázás után megpillantottam a házunkat. Azonnal kipattantam. Zajt hallottam a hátsó kertből. Odaszaladtam. Amikor megláttam mi folyik ott a kezem a szám elé kaptam majd éreztem amint egy könnycsepp folyik végig az arcomon.