15.rész

Egy újabb késés

Sziasztok. Ismét felhívom a figyelmeteket arra hogy szívesen várok egy pár komit és néhány likeot a részre. Előre is köszönöm mindenkinek. Puszi: Petra ♥

(Cole Morfed )

- Stacy! - kiabáltam ki a szőke teremtésnek.

- Máris jövök. - szűrődött be Stacy lágy hangja.

Visszadőltem az ágyba és a kezemet a mellkasomra helyeztem. Magamra húztam a paplant és átfordultam a hasamra. A fejemet beletemettem a párnámba. Ott feküdtem az ágyba és rájöttem hogy nem tudok visszaaludni. Lerúgtam magamról a paplant és felvettem egy pólót. Egy szál pólóban és egy boxerben mentem ki megnézni hogy mit csinál stacy annyi ideig a konyhába.

( Selena Engels )

Nem volt jó reggelem ugyanis arra keltem hogy Byron keze fejen vágott. Igaz nem szándékosan, de én akkor is lehúztam az ágyról.

- Barom. - mondtam neki.

- Most mi van? - kérdezte fáradt tekintettel. 

- Fejen vágtál.

- Nem volt szándékos. Egyszerűen csak lelógott a kezem az ágyról.

- Azért az durva hogy nem férsz el egy kétméteres ágyon.

- Ez az ágy tuti nincs két méter.

- Pedig képzeld el kerek két méter.

Elkezdtem röhögni mert láttam hogy Byron képtelen magát kihúzni a dologból.

- Rendben nevess csak.

-  Azt teszem.

Valaki kopogott az ajtómon.

- Gyere. - mondtam majd visszafojtottam a nevetést.

- Selena el fogsz késni. - lépett be anya a szobába.

- Ohh...tényleg ma még suli van.

- És még holnap is suli.

- Byron húzz ki hagy öltözzek fel!

- Oké. - mondta majd anyával együtt kimentek a szobából.Gyorsan felvettem egy rövid gatyát meg egy pink felsőt és berohantam a fürdőbe. Felfogtam a hajam és felpakoltam magamra a szokásos sminkemet. Ismét visszarohantam a szobámba a táskámért majd leviharzottam a konyhába. Felkaptam a reggelim és egy puszit nyomtam anya arcára.

- Hát veled meg mi történt? - kérdezte meglepetten.

Nem válaszoltam csak elszökdécseltem a bejáratig. Gyorsan felhúztam a csukámat majd kirohantam. Rápillantottam az órámra. Két percünk volt beérni a suliba. Gyors futásba kezdtem. Ken már ott toporgott a járdán.

- Na végre. - mondta amint meglátott. - Hol voltál?

- Most nincs időm magyarázkodni. Nyomás! - ragadtam meg a karját és elkezdtem húzni.

Végre megpillantottam a sulit. Egy diák sem volt az udvaron. Tudtam hogy elkéstünk.

- Oké most már mindegy. Lassíthatunk. - mondtam lihegve.

- Remek ötlet. Ezek szerint ma is mi takarítunk.

- Valószínű mivel ma is Mr. Weatles-szel van az első óránk.

- Remek. - hajtotta le a fejét Ken.

- Bocsi.

- Semmi gond. - karolta át a nyakam.

Besétáltunk az iskola kapuján. Egyenesen a terem felé tartottunk.

- Felkészültél? - kérdezte Ken levéve rólam a karját.

- Aha. Nagyjából. - mondtam mosolyogva.

- Akkor rajta. - nyitott be. - Elnézést a ké... - kezdett bele ám nem volt senki a teremben.

- Na ez különös. - mondtam meglepődve, de boldogan.

- Hát ez az.

- Menjünk fel az igazgatóhoz és kérdezzük meg hogy mi van.

- Oké.

Megfordultunk a folyosón és felmentünk a második emeletre. Itt ismét elsétáltunk a folyosó végégig egyenesen az igazgatói irodába. Bekopogtam.

- Gyere. - hallatszott bentről a válasz.

Lassan benyitottam. Az igazgató egy halom papír mögött ült.

- Ohh sziasztok. Hát ti? - állt föl a székéből Mr. Berry.

- Kicsit elkéstünk,de az osztályba nem találtunk senkit.

- Tanulmányi kirándulásra mentek Mr. Weatles-szel.

- Tanulmányi kirándulás? - kérdezte Ken. - Mi nem is tudtunk róla.

- Tudom. Meglepetésnek szánta. - magyarázta az igazgató. - Igaz hogy elkéstetek, de felmentelek titeket az iskola takarítása alól ugyanis elég nagy baj az nektek hogy lemaradtatok egy kirándulásról. Menjetek haza. A mai napra megkapjátok a felmentést tőlem.

- Köszönjük Mr. Berry. - mondtam kedvesen majd kisétáltunk az irodából. - Tanulmányi kirándulás Mr. Weatles-szel ?! Istenem de jó hogy elkéstünk.

- Most az egyszer igazad van.

- Mi az hogy most az egyszer? - kérdeztem egy hatalmas mosollyal.

- Hát nem is tudom hogy mondjam ezt kedvesen...öö...

- Sehogy Ken, sehogy. - közelebb léptem hozzá és átkaroltam. - Szeretlek Ken. - mondtam neki persze csak baráti értelemben.

- Én is.

Kisétáltunk a suliból. A szokásos úton mentünk csak most épp visszafele. Ken háza előtt lassítottunk.

- Na akkor majd holnap találkozunk és próbálj meg nem elkésni oké? - Ken.

- Jó...megpróbálok.

Ken kedvesen átölelt majd elindult a ház ajtaja felé. Én pedig folytattam az utat a mi házunk felé. Valamiért boldog voltam pedig Cole átvert és ez fájt. Lehet pont azért vagyok boldog mert tudom hogy él. Bár nagyon haragudtam rá. Egy részem látni akarta viszont a másik részem pedig jó messziről el akarta kerülni.

- Várj! Sel! Várj! - futott utánam Ken.

- Igen? - kérdeztem.

- Majd reggel is ilyen gyorsan lépkedj. - mondta kifáradva. - Szóval Amanda ma hamarabb hazaér mint én csakhogy nincs suli, ezért nem hoztam kulcsot. Tehát nem tudok bemenni.

- Ki az az Amanda? Amúgy gyere nyugodtan hozzánk.

- Amanda vett nevelésbe a szüleim halála után.

- Ohh bocsi...

- Semmi gond. Apukád nem fog szólni miattam? Szerintem nem vagyok neki túl szimpatikus.

- Minden sráccal ezt csinálja, de amúgy ma nincs itthon. Amanda mikor ér haza?

- Négykor.

- Szóval nálunk fogod eltölteni az egész napot. Csúcs. Legalább nem kellesz Byron fejét bámulnom. Na induljunk. Kajás vagyok. Te nem?

- De.

- Akkor jó.

Végigdumáltam az egész utat. Szerettem hogy Ken mindig meghallgat bármennyit is beszélek. Végre láttam a házunk vonalait. Előkotorásztam a kulcsot és kinyitottam az ajtót. Mármint próbáltam kinyitni csak hogy nyitva volt.

- Várj meg itt. - adtam ki a parancsot.

Elszaladtam a ház sarkáig és kiszedtem a bokorból a baseball ütőt. Lassan benyitottam a házba. Az egész család és Byron engem bámult. Meglepődtem hogy apa itthon volt.

- Neked nem iskolába kellene lenned?

- Nektek is szia. Ööö.. de csakhogy elkéstünk a többiek pedig elmentek kirándulni mi pedig felmentést kaptunk Mr. Berrytől.

- Ti? - apa.

- Igen. Ken és én.

Nem értettem hogy miért kérdezte meg apa. Hátrafordultam. Ken az ajtó előtt állt körülbelül 1 méterrel. Észrevettem hogy az ütőt lengetem ide-oda ezért nem tud bejönni a házba. Meg persze azért mert az ajtóban állok. Leraktam az ütőt és beljebb mentem.

- Nem hozott kulcsot Amanda pedig még nem ért haza. - magyaráztam a tüzes szemeibe.

- Amanda?

- A gyámja. - mondtam majd Kenre pillantottam aki láthatólag már hozzászokott ehhez.

- Ohh értem. És mikor ér haza?

- Négykor.

- Négykor? És te addig itt akarsz lenni a lányommal? -mondta apa elég durván.

- Bob! -szólt rá anya komolyan.

- Oké akkor elmagyarázom másképpen. Ha Ken megy én is megyek, ha Ken marad én is maradok. Jó barátom ésnem hagyom cserben.

- Maradhat nyugodtan. - anya.

- Akkor ezt meg is beszéltük. - mondtam majd a lépcső felé húztam Kent.

Hallottam hogy anya azt mondja hogy Ken jó hatással van rám mert boldog vagyok és puszit is adtam neki. Bárcsak eddig is rájöttem volna erre a pusziadós dologra. Olyan sok mindenem lehetne. De anyának végül is igaza volt. amióta megismertem Kent tényleg boldogabb vagyok.És tudtam hogy most is egy remek napnak nézek elébe.

14.rész

A vallomás/2

"Indulhat a buli mondtam magamnak..."

Ken közelebb húzódott hogy jobban hallja majd a szavaimat. Fogalmam sem volt arról hogy hogy akarom elmondani neki. Nem mondhatom hogy képzeld vannak szellemek és én látom őket. Két okból sem mondhatom el így. Első: tuti nem hinne nekem. Második: felhívná a szüleimet vagy egy Edwardhoz hasonló dilidokit hogy most azonnal nézzenek meg mert agyi beteg vagyok. Ken le sem vette rólam a szemét. Csak bámult a válaszomat várva.

- Na jó azt hittem hogy tényleg komolyan beszélsz.

- Komolyan beszélek.

- Akkor megmagyarázod végre az első mondatot?

- Persze, csak nem tudom hogy kezdjek hozzá.

- Egyszerűen csak kezd el. Majd minden jön magától.

- Oké szóval hiszel a szellemekbe?

- Nem mivel nem léteznek.

- Húh ez nehéz lesz. - mondtam majd elkezdtem a földet piszkálni.

- Ugye most nem azt akarod beadni hogy léteznek szellemek?

- De.

- Jesszusom Sel.

- Először hallgass végig jó?

- Jó.

- Húh. Szóval vannak szellemek, de csak kevesen látják őket. Mármint azok akiknek segítségre van szükségük. Mint például nekem. Olyan sznob barátaim voltak mint Byron, én pedig egy elkényeztetett csitri voltam. Az egyik este megjelent nálam egy szellem. Rosalinak hívták. Elmondta hogyha nem segít rajtam akkor hamarosan meghalok. Eleinte én sem hittem neki. Kiröhögtem azt amit mondott. Azt mondta nevessek csak, de majd meglátom hogy igaza lesz. Így is lett. Megtanultam mi is az a szeretet. Mi az igazi szeretet. Ebben egy szellem segített. Cole. - olyan régen mondtam ki hangosan a nevét. - Cole segített. Őt küldték el segítőszellemként. Eleinte utáltam Colet és azt akartam hogy eltűnjön az életemből. Elmesélt mindent az SZV-ről az-az a szellemvilágról. Egyre jobban kezdtem megszeretni. Ők olyanok mint az emberek. Nem tudsz rajtuk átnyúlni és nem csúszik át a kezükön semmiféle tárgy. Rendesen esznek és isznak. Olyan emberek számára akik nem látják őket csak a cselekedeteik lesznek láthatóak. úgy értem hogyha felemel egy képet te csak annyit látsz belőle hogy a kép e levegőben lebeg. Én viszont úgy látom mint egy embert. Nekik is vannak érzéseik és ők is érzik a fájdalmat. Az öregségen kívüli halálnál mindenből fel tudnak gyógyulni. Na de térjünk vissza. Szóval egyre jobban kezdtem megkedvelni őt. Végül beleszerettem. Pár nap múlva össze is jöttünk. -iszonyat jó kapcsolat volt. Úgy csókolt mint bármelyik ember. az egyik napon azonban eljött Rosali hogy megnézze mennyit változtam, majd bejelentette hogy elviszi Colet tőlem egy harcba. A harc az SZV és a Ronaldok között volt. A Ronaldok olyan szellemek akik meg tudják ölni az SZV összes tagját beleértve Colet is. Rosali minden férfi és fiú szellemet elvitt a harcba. Csak a nők és a lányok maradtak itt. A harc csak pár napig tartott és Cole megígérte hogy visszajön hozzám. Aztán hetek múlva sem láttam viszont. Minden szellem visszaszivárgott ám Cole nem jött. Sok szellem van még akiket ismerek. Joe, Jim, Doroty, Lucas és még sorolhatnám. Mivel Cole nem jött vissza tudtam hogy meghalt. Megfogadtam magamnak hogy megölöm Rosalit. Aztán a suli kezdetével minden nap láttam Jimet. Ő folyton csak bámult és nem szólt hozzám. Ma végre itt az udvaron végre megszólalt. Vele beszéltem. Sajnos az emberek még a hangjukat sem hallják. Szóval ma Jim elmondta hogy Cole él de nem fog visszajönni hozzám. Más munkája akadt. Én viszont nagyon szeretem és nem bírom elengedni. Cole volt az aki meghalt. Róla meséltem neked. Aztán most kiderült hogy soha többé nem látom. Hát röviden ennyi.

- Most az várod hogy higgyek neked Sel?

- Tudtam hogy feleslegesen jártatom a szám.

- Figyelj ha én elkezdek neked vérfarkasokról meg vámpírokról dumálni mint a twilightban te hinnél nekem?

- De ez nem vérfarkas vagy vámpír!

- Hanem szellem. És ez számomra mennyivel másabb?

- Figyelj kezd sötétedni nekem meg mennem kell.

- Persze...menj csak. - mondta sértődötten.

- Aha! Megvan. Tudom hogy bizonyíthatom be hogy igenis léteznek szellemek.

- Na hogy?

- Ma jön hozzám Jim. Bemutatom neked.

- Nem is látom őt!

- Ne aggódj emiatt. Mindent megoldok, de sietnünk kell mert Jim mindjárt megérkezik hozzánk. Rohannunk kell.

- Akkor rohanunk! - ragadta meg a kezem Ken majd húzni kezdett.

Annyira örültem hogy benne van a dologban.

- Ott van! - figyelmeztetettem Ken. - Ott van Jim!

Odarohantam hozzá és megöleltem.

- Sel itt emberek is vannak. - mondta Ken a szemközti járdán csodálkozó embereket figyelve.

- Ez az új tánclépésem. - kiabáltam át nekik. - Jó mi?

- Szerintem menjünk.

- Remek ötlet. - mondtam totál vörösen.

Szerintem ilyen béna "tánclépést" még életükbe nem láttak. Elindultunk a házunk felé. Két srác jött a két oldalamon akik közül az egyik szellem. Hát nem én vagyok a világ legszerencsésebb embere? Végre megérkeztünk a házunkhoz. Beléptünk. Anya, apa és Byron, Byron akinek mondtam hogy tűnjön el ott ültek a nappaliba és amikor benyitottam odarohantak hozzám.

- Vedd le rólam a kezed. - mordultam rá Byronra.

- Hol voltál eddig? - kérdezte anya.

- Kicsit elkéstünk a suliból és ma nekünk kellett takarítani.

- Legalább felhívhattál volna minket. -apa.

- Jó máskor majd értesítelek titeket.

- Nem lesz máskor. - jelentette ki anya mutatóujját felemelve.

- De te még mit keresel itt? Azt mondtam húzz el innen. - fordultam Byron felé.

- Selena! - nézett rám apa dühösen. - Mondtam Byronnak hogy addig marad ameddig akar szóval a ma estét még tuti nálunk tölti. Világos voltam?

- Naná! Amúgy ő itt Ken. - mutattam a háttérben ácsorgó fiúra. - És mi felmegyünk ketten. Ismétlem ketten. 
- Ketten egy szobába? - apa. 
- Igen. Ketten egy szobában. Segít a leckében.
- Ketten? És én? - szólalt meg Jim.
- Fogd be! - suttogtam egy mosollyal aláfestve.
- Mit mondtál? - kérdezett vissza apa.
- Mondom sietünk.
- Jó menjetek, de Byron bármikor bemehet a szobába.
- Ken nálatok van egy olyan szoba ahol nem zavarnak? - kérdeztem Kenre nézve.
- Aha. Ha gondolod tanulhatunk nálunk is.
- Remek.
- A-a-a-a...Selena sehova sem megy.
- Akkor meg hagy kapjam meg a szobát egy órára.
- Mr. Engels hagy legyenek ketten mi már úgyis régen beszélgettünk. - Byron.
- Na jó, de csak egy órára utána Ken megy.
- Csúcs. - mondtam dünnyögve. - Na gyere. - biccentettem a lépcső felé.
Ken azonnal utánam iramodott. Jim már a lépcsőnél volt. Gyorsan felmentünk és magunkra zártuk az ajtót.
- Oké. - fordultam Jim felé.
- Sel itt vagyok. - Ken.
- Tudom Jimmel beszélek.
- Jah. - mondta nevetve. -Az más.
- Ne nevess mindjárt te is meglátod. - fordultam vissza Jim felé.
- Te elmondtad neki a létezésünket?
- Nyugodj meg.
- Te leszel kínos helyzetben nem én. Vagy talán hitt neked?
- Nem, de be akarom bizonyítani hogy léteztek.
- És ezt mégis hogyan?
- Ha hozzányúlsz Kenhez azt érzi ugye?
- Aha.
- És fel is tudod emelni.
- Mindent meg tudok vele csinálni és mindent érez csak épp nem lát és nem hall engem.
- Oké! Ken.
- Igen?
- Először Jim felemel engem. így meglátod hogy létezik aztán meg felemel téged. Oké?
- Oké. - Ken.
- Jim te benne vagy?
- Igen. - bólintott.
Jim odaállt elém és leguggolt. Átkarolta a lábam és gyengéden felemelt a földről. A fejem már a plafonnál volt.
-  Ez csúcs. - mondta Ken.
Jim visszaeresztett a földre.
- Kérdezd meg a haverodat hogy kész van-e. - Jim.
- Felkészültél Ken?
- Igen.
Jim ismét leguggolt, de most Ken lába elé. Óvatosan rárakta a kezét a lábaira.
- Érzem! Megfogta a lábam.
Jim nagy levegőt vett és felemelte Kent. 
- Basszus...ő sokkal nehezebb mint te. - mondta Jim erőlködve.
Minden izma megfeszült a póló alatt amik jól láthatóak voltak. Ken lába újra földet ért.
- Na most már hiszel nekem?
- Igen hiszek neked Sel. Itt van? - mutatott egy pontra.
- Nem, pont a másik oldalon.
- Ő hallja amit mondok?
- Igen.
Ken kinyújtotta jobb oldalra a kezét.
- Örülök hogy megismertelek.
- Én is örülök. - mondta Jim majd kezet ráztak.
Végre beszélhetek Kennel a szellemekről és nem néz majd totál hülyének. Annyira boldog voltam. Sajnos hamar eltelt az egy óra ezért Ken távozott is. Jimnek is sietnie kellett ezért egyedül maradtam, de túl boldog voltam hogy a magány elrontsa a kedvem.

13.rész

A vallomás/1

Sziasztok. Ezt a részt két fejezetre bontom. Ha tetszett akkor nyomd be alul a tetszik gombot köszi :D u.i: Jöhet pár komi is ;)

Pi-pi-pi-pi , pi-pi-pi-pi. Szólalt meg az órám fél nyolckor. Gyorsan leütöttem, felálltam majd belenéztem a tükörbe. A hajam úgy nézett ki mint egy szénaboglya és két nagy karika húzódott a szemem alatt.

- Jó reggelt. - szólalt meg Byron fáradt hangon.

- Heló. - üdvözöltem lehangoltan.

Kinyitottam a szekrényem elővettem egy farmer rövidnadrágot, egy fehér bővebb fazonú felsőt és néhány kiegészítőt majd bevonultam a fürdőbe és magamra zártam az ajtót. Gyorsan megmosakodtam, felvettem a ruháimat majd újra belenéztem a tükörbe. Valamit kezdenem kellett magammal. Felvittem magamra egy kis könnyű sminket és laza kontyba fogtam a hajam. Gyorsan fogat mostam majd visszamentem a szobámba. Byron parfümjétől bűzlött az egész. Annyira tömény volt. Odamentem az ablakhoz és kinyitottam.

- Na ne. - a szemem a matrac irányába fordult.

Lemásztam az ágyról és beleszagoltam a lepedőbe. Az egész parfüm illatú volt. Egy rész sem maradt Cole illatú.

- Mit műveltél? - ordítottam majd nekilöktem a szekrényemnek.

- Áhh... - esett neki a szekrénynek. - Elment az eszed?

- mit műveltél te barom? - csordult ki a könny a szememből.

Ez az egy emlékem maradt Coleról és most már ez se mert tönkretette.

- Gyűlöllek, gyűlöllek, gyűlöllek. - kiabáltam egyre több kifolyó könnyel.

Nem vártam meg a válaszát csak felkaptam a táskámat és kiviharzottam a szobámból. Lefutottam a lépcsőn majd egyenesen ki az ajtón. most már zokogtam. Elkezdtem futni az iskola felé. Megláttam Kent a járdán várakozva. Láttam rajta hogy egyből kiszúrta azt hogy sírok.  Odafutottam hozzá. Rögtön odabújtam a mellkasához. Ken egyből átkarolt.

- Csss...nyugodj meg Sel. Nyugodj meg. - simogatta a hátam.

- Annyira hiányzik. - zokogtam.

- Elhiszem. Nekem is nagyon hiányoznak.

- Aha szóval ő az új pasid. - jelent meg Byron.

Felemelkedtem Cole mellkasáról ami tiszta víz lett a könnyeimtől majd Byron felé fordultam.

- Addig húzz el amíg szépen mondom ! - támadtam neki, de Ken megállított. - amúgy meg Ken a legjobb barátom és ha a pasim lenne akkor sem lenne hozzá semmi közöd.

Igazat mondtam. Ken tényleg a legjobb barátom volt.

- Na idefigyelj! Bár nem tudom mit műveltél Selenával, de most azonnal hagyd békén. - mordult rá Ken.

- Te maradj ki ebből pancser. Világos?

Byron arcán ismét egy pofon csattant tőlem ugyanoda ahova tegnap is kapta.

- Sel állj le. Nem éri meg. - Húzott el Ken majd a suli felé vettük az irányt.

- Ennyivel nem fejeztük be Engels.

- Pakold össze a cuccodat és húzz el a házunkból! Világos? - ordítottam oda neki.

Byron nem válaszolt csak elindult vissza.

- Nálatok lakik? - kérdezte Ken meglepődve.

- Igen. Mármint nem. Átutazóban van itt és apa megengedte hogy nálunk töltse a hetet. Amúgy ő az expasim.

- az expasid? Hogy voltál képes egy ilyen seggfejjel járni? - csúszott ki a száján. - Bocsi nem akartalak megb...

- Semmi baj. Igazából fogalmam sincs hogy hogy jártam egy ilyen kreténnel. 

- És mit művelt hogy így kiakadtál rá?

- Sajnálom, de ezt nem tudom megmagyarázni. Befújta a szobámat a parfümjével és így én elvesztettem az illatot.

- Mi? - kérdezte érthetetlenül.

- Mondtam hogy nem tudom elmagyarázni.

- Egy parfümfújás miatt vesztél vele össze?

- Kérek ebbe ne menjünk bele jó?

- Ahogy akarod...de egy parfümfújás miatt?

- Ken!

- Oké, de ez akkor is durva.

- Ken! - fordultam felé majd elkezdtem csikizni.

- Jól van na. Jól van na. Ígérem befogom. - röhögött Ken.

- Biztos?

- Biztos csak fejezd be végre.

- Mennyi az idő? - kérdeztem Ken órájára pillantva.

- Negyed órája az iskolába kellene lennünk.

- Basszus. - mondtam nevetve majd megragadtam Ken karját és szaladni kezdtem.

Két perc után megérkeztünk. Lihegve értünk be a terembe.

- Mrs.Engels és Mr.Wroth. Jó önöket látni. Ugye tudják hogy ma bent maradnak négyig és az iskolát fogják takarítani?

Meghúztam a szemem majd elindultam a padom felé. Ken röhögve követett.

- Mi olyan vicces Ken? Ugye jól gondolom hogy azon röhögsz hogy milyen hülye vagy? - vetette neki a kérdést a tanár.

- Mi máson röhögnék? - felelte Ken még mindig nevetve.

- Ugye fiatalúr nem akarja egy hétig takarítani az iskolát? - kérdezte most már komolyan.

- Nem. - mondta visszafojtott röhögéssel. - Ideülök jó? - fordult felém.

- Persze. Ülj ide nyugodtan. - mondtam egy kedves mosollyal.

Még 7 unalmas óra után végre vége volt a sulinak. Mármint majdnem. Még hátra volt a takarítás. Minden tanár és diák elment a suliból kivéve minket. Az igazgatótól megkaptuk a takarítóeszközöket majd nekiláttunk a takarításnak. Végeztünk mind a 12 osztályteremmel és a folyosókkal.

- Iszonyat fáradt vagyok. - mondtam nekidőlve a seprűnek.

- Én is. - jelentette ki Ken aki már alig látott 2 centire. - Már csak az udvar van és végeztünk is.

- Szupi. - mondtam a legkevesebb életkedvvel majd megragadtam a gereblyét és az udvar felé indultunk.

Már félig kész voltunk az udvarral amikor megjelent Jim. Az udvar hátsó részét gereblyéztük. Azt a részét ahova nem látnak be és ahova nem megy senki. ezért sem értettem hogy miért kell felgereblyézni. Jim bámult mint mindig.

- Szia. - szólalt meg végül.

Annyira hiányzott a hangja. Amikor megszólalt kirázott a hideg és rögtön abbahagytam a munkát.

- Szia. - válaszoltam neki mosolyogva.

Éreztem hogy könnycseppek gyűlnek a szememben. Láttam Jim arcáról hogy tudja kire gondolok most.

- Gyere ölelj meg. - mondta majd kinyújtotta a karját felém.

Nem érdekelt hogy Ken végignézi az egész jelenetet. Odasétáltam hozzá és szorosan átöleltem.

- Annyira hiányzik. - mondtam sírva.

- Tudom. Te is hiányzol neki.

- Mi? Te tudsz beszélni a halottakkal? 

- Cole nem halott.

- Dehogynem. Ha élne már visszajött volna hozzám.

- Pedig él és azért nem jön vissza mert más dolga van.

- Most csak hazudsz ugye?

- Miért hazudnék?

- Ha tényleg hiányzok neki akkor miért nem jön vissza?

- Amint már mondtam más dolga van.

- Azt mondta hogy szeret! Azt mondta hogy visszajön hozzám! Hazudott!

- Ne húzd fel magad Sel.

- Hogy ne húznám fel magam én még mindig teljes szívemből szeretem.

- Figyelj nekem mennem kell, de este majd benézek hozzád.

- Úgy mint Cole?

- Nem. Én tényleg benézek hozzád.

- Remélem is. Szia.

- Szia. - mondta majd átugrotta a kerítést és elment.

Visszasétáltam a gereblyéhez. Ken táltott szájjal iszonyatosan meglepődve bámult rám.

- Te...te beszélsz magadhoz?

- Tudsz titkot tartani ugye?

- Naná!

- Megígéred hogy nem nevetsz ki és megvárod hogy bebizonyítsam azt amit mondani fogok?

- Megígérem. Szóval miről van szó? - ült le az egyik padhoz.

Odamentem és leültem mellé. Biztos voltam benne hogy nem fog hinni nekem, de azt is tudtam hogy nem hagyhatom rendezetlenül ezt a dolgot. Mély levegőt vettem és Ken szemébe néztem. Indulhat a buli mondtam magamnak...