Az eltűnés
Reggel amikor felkeltem Cole már nem volt a szobámban. Felvettem a köntösömet és lementem. Sehol sem találtam Colet.
- Hol vagy? - kérdeztem viszonylag hangosan.
- Itt vagyok! Gyere ki mutatok valamit. - szivárgott a hang a kertből.
Fogalmam sincs hogy mit csinált kint. Elindultam az udvarhoz vezető ajtó felé. Cole a kinti asztalnál ült.
- Mit csinálsz? - kérdeztem mosolyogva.
Tudtam hogy valami őrültséget csinál mert egy hatalmas, leverhetetlen mosoly volt a képén.
- Csukd be a szemed. - hangzott az utasítás.
- Rosszul kezdődik. - szép óvatosan becsuktam a szemem.
Cole gyengéden megfogta a karomat és elkezdett egy bizonyos hely felé vinni.
- Maradj itt de még ne nyisd ki a szemedet jó?
- Jó.
- Ne less!
- Nem lesek.
- Oké kinyithatod.
Amikor kinyitottam a szemem egy kockás pléd és egy kosár hevert a fűben. Olyan volt mint a filmekben.
- Piknikezni fogunk? - kérdeztem.
- Hát elhiheted hogy nem azt fogjuk nézni ahogy a hangyák felfalják a kaját.
- És legalább te főztél?
- Igen én főztem.
- Akkor lehet kihagyom. - gúnyolódtam vele.
- Jaj de poénos vagy.
Leültem a plédre Cole pedig letelepedett mellém. Közelebb húzta a kosarat majd kivett két tányért.
- Itt az első fogás! - mondta egy hülye akcentussal.
- Kérlek ne beszélj így. Nem áll jól neked.
- Tudod mit inkább együnk.
- Remek ötlet.
Az első fogás egy pirítós volt egy iszonyat finom krémmel.A második fogás pedig a desszert volt amit egy cukrászdából vett.
- Hogy vetted meg a sütit?
- Nem vettem meg.
- Elraboltad?
- Dehogy...megrendeltem az interneten. A pénzt beraktam a postaládába a srác pedig betette a sütit az udvarba.
- Jesszusom.
- Oh tényleg. Ma jön Rosali.
- Király. - mondtam lehangoltan.
- Majd kicsit több életkedvvel beszélj amikor itt lesz. De tegnap még vártad nem?
- Igen de nem gondoltam hogy ma fog jönni. Elmehettünk volna a Kabinba.
- Majd holnap elmegyünk jó?
- Jó.
Cole szép lassan összepakolt majd bementünk.
- Mikor jön Rosali?- kérdeztem szintén nagy életkedvvel.
- Fél óra múlva.
- Kösz hogy szóltál.
Felmentem a szobámba és átöltöztem. Amikor lementem Rosali már a nappaliba ült.
- Szia Selena. -köszöntött kedvesen.
- Szia. Örülök hogy látlak.
- Úgy látom sokat fejlődtél.
- Nem változtam semmit.
- Oh...dehogynem csak te nem veszed észre. Úgy hallottam Colelal jól összebarátkoztatok.
- Igen jól megvagyunk.
- Van egy rossz hírem.
- Remek. Már csak ez hiányzott a mai napomból. - mormogtam magamnak de láthatólag mindenki hallotta.
- Szóval az utóbbi időbe közel 30 szellem vesztette életét.
- Mi? - kérdezte Cole aggodalmasan.
- A szellemek nem halhatatlanok?- kérdeztem értetlenül.
- De azok kivéve a Ronaldokkal szemben.
- Ronaldok? - kérdeztem egyre jobban belegabalyodva a dologba.
- Igen Ronaldok. Ez a csapat 7 szellemből áll de ők olyan erőket kaptak amivel megölhetnek más szellemeket is. - Rosali
- És ők itt élnek a földön?
- Nem. - Cole
- Viszont összeszedünk minden fiú és férfi szellemet és kiállunk ellenük.
- Mi? Nem! Colet nem viheti el érti? - ordítoztam Rosalival.
- Sajnálom de muszáj.
- És ha megölik? A maga lelkén fog száradni. Esküszöm ha megölik én is kinyírom magát! Nem nem viheti el! Vigyen mást helyette.
- Mindenkit viszek.
- Mindenkit csak Colet nem. Nem viheti el! szükségem van rá! Most kezdődik az iskola még nincsenek barátaim. Ki fog nekem segíteni?
- Majd küldök egy másik szellemet.
- Mégsem visz magával mindenkit? Szándékosan akarja tönkretenni az életem.
- Nőket és lányokat nem viszek ezért tudok neked is küldeni szellemet.
- Nekem nem kell másik szellem fogja már fel...maga idióta! - ordítottam továbbra is.
- Csss. - lépett oda hozzám Cole majd átölelt. - Nyugodj meg Sel. Kérlek. - suttogta.
Remegő karjaimat lassan a hátára csúsztattam majd szorosan magamhoz húztam. Nem akartam elengedni.
- Hogy nyugodnék le? Elvisznek téged érted? Annyira szeretlek. Nem akarom hogy elmenj. Mi van ha meghalsz és nem látlak többé?
- Ne gondolj ilyenekre. Túl fogom élni és visszajövök hozzád.
- 2 hét és kezdődik a suli. Ki fog megvigasztalni vagy átsegíteni a nehéz napokon?
- Itt vannak a szüleid.
- A szüleim? Magasról tesznek rám.
- Dehogy. Csak nyiss feléjük egy kicsit. Csak pár napot kell kibírnod nélkülem utána visszajövök hozzád.
- Megígéred? - néztem fel rá könnyes szemekkel.
- Megígérem.
- Búcsúzzatok el mert mennünk kell.
Cole a keze közé fogta a fejem és megcsókolt. azt akartam hogy ennek sose legyen vége. Éreztem hogy eltávolodik tőlem. Megragadtam a kezét. Rosali odaállt Cole mögé és a kezeit a vállára helyezte.
- Visszajövök. Ígérem.
Rosali és Cole felemelkedtek.
- Neee! - ordibáltam zokogva.
Cole karja még mindig az enyémben volt. Még erősebben fogtam.
- Engedje el...hallja? Engedje el!
Rosali az egyik ujját Cole karjára tette ami hirtelen elvesztette a színét. Átcsúszott rajta a kezem. Nem tudtam megfogni. Rosali leszedte az ujját amitől Cole karja újra a régi lett.
- Maga egy szemét tudja meg! Egy szemét!
Cole és Rosali felemelkedtek majd eltűntek.
- Nee! - estem össze zokogva. - Miért?...Miért? - kiabáltam remegő hangon.
Felrohantam a szobámba. Megláttam Cole felsőjét a matracon. Felettem a kezembe beletemettem az arcom és tovább zokogtam. Nem hittem el hogy ez velem történik. Pont velem. Innentől csak reménykedni tudtam hogy Colet valaha is újra látom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése