10.rész

A fájdalmas igazság

A szőnyegen aludtam el Cole pólóját szorongatva, kisírt szemekkel. Az a mondat jutott eszembe amit Cole mondott: ,, Csak pár napot kell kibírnod nélkülem utána visszajövök hozzád ". Valahogy nem tudtam arra gondolni hogy holnap újra besétál a szobámba sőt egyre inkább az járt a fejemben hogy a Ronaldok közül az egyik elhozza Cole levágott fejét. Fogalmam sem volt arról hogy hogy fogom kibírni az iskolát Cole nélkül. Legbelül reménykedtem hogy visszajön de valahogy éreztem hogy nem fog.

*2 héttel később* 

Cole meghalt. Fájdalmas volt magamnak is bevallanom de így van. Ma kezdődik a suli. Cole azt mondta hogy beszélgessek a szüleimmel de nem ment. Egyre jobban eltaszítottam magam mellől mindenkit. Valahogy még mindig nem tudtam felfogni hogy Cole nem jön vissza soha. Viszont azt megfogadtam hogy ha még egyszer látom Rosalit végzek vele. Nem tudtam hogy ezt hogy akarom megcsinálni de abban biztos voltam hogy kinyírom. Ő is a halálba vitte Colet én is a halálba viszem őt. 

- Selena indulunk. - hallatszott anya utasítása.

Kimozdulni sem volt kedvem a szobámból de ha már kimozdulok akkor sem pont a suliba szeretnék menni. Sajnos most nem volt választásom. Lementem bedobtam a táskámat a kocsiba majd én is beültem.

- Tudod Sel nem tudom mi van mostanság veled de ezen változtatnod kell.

- Nem kell kioktatnod az életemről csak induljunk el végre. - mordultam rá.

- Na idefigyelj. Én nem fogom megengedni azt hogy velem ilyen hangnemen beszélj.

- Tudod mit nincs hozzád kedvem inkább gyalog megyek. - szálltam ki majd dühösen becsaptam az ajtót.

- Azonnal szállj vissza hallod! Selena! Azt mondtam szállj vissza.

Nem törődtem anya utasításával. Elfordultam jobbra és a suli felé vettem az irányt. Most vettem észre hogy minden ruha ami rajtam van fekete. Utáltam amikor így öltözködtem de amióta Cole elment világos színt nem is hordok. Megérkeztem a sulihoz. Bementem a terembe. Az egyik asztalnál öt csaj állt. Mindegyiken miniszoknya volt és egy olyan felső amiből kint van mindenük. Már most tudtam hogy gyűlölni fogom őket. Eddig is gyűlölte az ilyeneket és ez most sem lesz másképp. Elindultam egy hátsó sarokba lévő padhoz. Láttam hogy a sok ribi mind engem bámul az egyik hozzám is szólt.

- Mi van te gyászolsz? - erre a mondatra mindenki nevetni kezdett egy srácot kivéve.

- Húha ettől a mondatodtól nagyon kemény lettél. Csoda hogy még bírsz állni mert akkora fejed van hogy engem tuti kibillentene az egyensúlyomból. - mondtam amire az osztály többi része húú-hozni kezdett. - Hülye ribanc. - mormogtam.

- Minek szólítottál? - fordult ismét felém a szőke.

Nem válaszoltam neki csak elindultam a padhoz amit kiszúrtam.

- Kérdeztem valamit? - dühödött fel a csaj.

- Igen hallottam és mit csináljak vele. Nincs kedvem válaszolni ezért nem fogok világos? - mondtam.

A csaj visszafordult majd ismét traccspartiba kezdtek. A srác aki nem röhögött ki felém közeledett.

- Szia Ken vagyok.

- Szia én meg Selena. - mondtam unottan.

- Látom nincs kedved beszélgetni de azért azt megsúgom hogy látszik rajtad hogy kemény akarsz lenni de én látom hogy ez nem te vagy. Attól mert feketét viselsz és bunkóskodsz még nem leszel kemény. Jobban tennéd ha inkább barátokat szereznél.

- Na jó figyelj. Nem érdekel a kioktatásod. Főleg nem úgy hogy azt se tudod hogy mit éltem át az elmúlt időkben sőt a nevemen kívül nem tudsz rólam semmit úgyhogy szerintem ezt a beszélgetést le is zárhatjuk.

- Tudom hogy nem ismerlek de nekem egy éve halt meg az anyám és két hete az apám mégis megpróbálok boldog lenni mert tudom hogy ők is ezt szeretnék látni.
- Lehet hogy ő is ezt szeretné látni de egyszerűen nekem nem megy.
- Menne ha megpróbálnád. - mondta majd elment.
A srác stílusa hasonló volt a Coleéhoz. Ő is megpróbált a helyes útra téríteni. Lehet hogy én is boldog tudnék lenni vagy legalább meg tudnám próbálni azt hogy boldog legyek ha Cole egy betegség miatt halt volna meg és nem egy hülye csata miatt amibe Rosali vitte bele. Egyszerűen gyűlöltem ezt a nevet. Gyűlöltem minden dolgot ami vele kapcsolatos volt. Most esett le hogy elárultam Kennek azt hogy meghalt valakim. Annyira hülye vagyok. Szép lassan eltelt a mai nap. Végre elindulhattam haza. Nem is akartam belegondolni abba hogy milyen büntetéseket fogok kapni azért amiért nem fogadtam szót reggel. Igazából nem is érdekelt. Úgyse szeretnék menni sehova. És az a büntetés amit rám szabnak nem lesz nagyobb trauma Cole halálánál.

Az első díjam :)

1. Mindenkinek 11 dolgot kell írnia magáról!
2. A jelölő minden kérdésére válaszolni kell!   

1. Ki a példaképed?

  Miley Cyrus
2. Hogyan találtad ki, hogy pont ez lesz a blogba?
  Egy hirtelen ötletből lett az egész. 
3. Melyik szereplőd lennél legszívesebben?
  Selena Engels 
4. Mi a hobbid, az íráson kívül?
  Lovaglás és olvasás :)
5. Ha egy napra a kedvenc hírességeddel lehetnél, mit csinálnátok? Ki lenne az?
  Megnézném hogy folyik egy napja a színfalak mögött. Justin Bieber 
6. Miért pont ő a történeted férfi/ női főszereplője?
  Mert bírom Davidet és szerintem ez a csaj illik hozzá. 
7. Mit tervezel a jövőre nézve?
   Állatorvos akarok lenni.
8. Mi az álmod?
  Az hogy kiutazzak Kanadába. 
9. Ha azt tehetnéd amit csak akarnál korlátok nélkül, mi lenne az?
  Lovaglás, vásárlás, utazás stb. 
10. Mi a kedvenc filmed/ sorozatod?
  Futótűz 
11. Ki a kedvenc szereplőd a saját történetedben és miért?
  Cole mert nagyon tetszik a stílusa.

11 dolog rólam:
- A kedvenc énekesem Justin Bieber.
- Van egy törpenyulam.
- Imádok lovagolni.
- Kedvenc könyvem a Shiver (Borzongás)
- Imádom a pizzát
- Teljes szívemből utálom SP-t és Fluort :|
- Kedvenc országom Kanada.
- Szerintem az egyik legszebb hely a világon Stratford (Az Ontario államban)
- Kedvenc állatom a ló.
- Kb.156 cm vagyok :P
- Imádom az amerikai zászlót.

9.rész

Az eltűnés

Reggel amikor felkeltem Cole már nem volt a szobámban. Felvettem a köntösömet és lementem. Sehol sem találtam Colet.
- Hol vagy? - kérdeztem viszonylag hangosan.
- Itt vagyok! Gyere ki mutatok valamit. - szivárgott a hang a kertből.
Fogalmam sincs hogy mit csinált kint. Elindultam az udvarhoz vezető ajtó felé. Cole a kinti asztalnál ült.
- Mit csinálsz? - kérdeztem mosolyogva.
Tudtam hogy valami őrültséget csinál mert egy hatalmas, leverhetetlen mosoly volt a képén.
- Csukd be a szemed. - hangzott az utasítás.
- Rosszul kezdődik. - szép óvatosan becsuktam a szemem. 
Cole gyengéden megfogta a karomat és elkezdett egy bizonyos hely felé vinni.
- Maradj itt de még ne nyisd ki a szemedet jó?
- Jó.
- Ne less!
- Nem lesek.
- Oké kinyithatod.
Amikor kinyitottam a szemem egy kockás pléd és egy kosár hevert a fűben. Olyan volt mint a filmekben.
- Piknikezni fogunk? - kérdeztem.
- Hát elhiheted hogy nem azt fogjuk nézni ahogy a hangyák felfalják a kaját.
- És legalább te főztél?
- Igen én főztem.
- Akkor lehet kihagyom. - gúnyolódtam vele.
- Jaj de poénos vagy.
Leültem a plédre Cole pedig letelepedett mellém. Közelebb húzta a kosarat majd kivett két tányért. 
- Itt az első fogás! - mondta egy hülye akcentussal.
- Kérlek ne beszélj így. Nem áll jól neked.
- Tudod mit inkább együnk.
- Remek ötlet.
Az első fogás egy pirítós volt egy iszonyat finom krémmel.A második fogás pedig a desszert volt amit egy cukrászdából vett.
- Hogy vetted meg a sütit?
- Nem vettem meg.
- Elraboltad?
- Dehogy...megrendeltem az interneten. A pénzt beraktam a postaládába a srác pedig betette a sütit az udvarba.
- Jesszusom. 
- Oh tényleg. Ma jön Rosali.
- Király. - mondtam lehangoltan.
- Majd kicsit több életkedvvel beszélj amikor itt lesz. De tegnap még vártad nem?
- Igen de nem gondoltam hogy ma fog jönni. Elmehettünk volna a Kabinba.
- Majd holnap elmegyünk jó?
- Jó. 
Cole szép lassan összepakolt majd bementünk.
- Mikor jön Rosali?- kérdeztem szintén nagy életkedvvel.
- Fél óra múlva.
- Kösz hogy szóltál.
Felmentem a szobámba és átöltöztem. Amikor lementem Rosali már a nappaliba ült.
- Szia Selena. -köszöntött kedvesen.
- Szia. Örülök hogy látlak.
- Úgy látom sokat fejlődtél.
- Nem változtam semmit.
- Oh...dehogynem csak te nem veszed észre. Úgy hallottam Colelal jól összebarátkoztatok.
- Igen jól megvagyunk.
- Van egy rossz hírem.
- Remek. Már csak ez hiányzott a mai napomból. - mormogtam magamnak de láthatólag mindenki hallotta.
- Szóval az utóbbi időbe közel 30 szellem vesztette életét.
- Mi? - kérdezte Cole aggodalmasan.
- A szellemek nem halhatatlanok?- kérdeztem értetlenül.
- De azok kivéve a Ronaldokkal szemben.
- Ronaldok? - kérdeztem egyre jobban belegabalyodva a dologba.
- Igen Ronaldok. Ez a csapat 7 szellemből áll de ők olyan erőket kaptak amivel megölhetnek más szellemeket is. - Rosali
- És ők itt élnek a földön?
- Nem. - Cole
- Viszont összeszedünk minden fiú és férfi szellemet és kiállunk ellenük.
- Mi? Nem! Colet nem viheti el érti? - ordítoztam Rosalival.
- Sajnálom de muszáj. 
- És ha megölik? A maga lelkén fog száradni. Esküszöm ha megölik én is kinyírom magát! Nem nem viheti el! Vigyen mást helyette.
- Mindenkit viszek.
- Mindenkit csak Colet nem. Nem viheti el! szükségem van rá! Most kezdődik az iskola még nincsenek barátaim. Ki fog nekem segíteni?
- Majd küldök egy másik szellemet.
- Mégsem visz magával mindenkit? Szándékosan akarja tönkretenni az életem.
- Nőket és lányokat nem viszek ezért tudok neked is küldeni szellemet.
- Nekem nem kell másik szellem fogja már fel...maga idióta! - ordítottam továbbra is.
- Csss. - lépett oda hozzám Cole majd átölelt. - Nyugodj meg Sel. Kérlek. - suttogta.
Remegő karjaimat lassan a hátára csúsztattam majd szorosan magamhoz húztam. Nem akartam elengedni.
- Hogy nyugodnék le? Elvisznek téged érted? Annyira szeretlek. Nem akarom hogy elmenj. Mi van ha meghalsz és nem látlak többé?
- Ne gondolj ilyenekre. Túl fogom élni és visszajövök hozzád.
- 2 hét és kezdődik a suli. Ki fog megvigasztalni vagy átsegíteni a nehéz napokon?
- Itt vannak a szüleid.
- A szüleim? Magasról tesznek rám.
- Dehogy. Csak nyiss feléjük egy kicsit. Csak pár napot kell kibírnod nélkülem utána visszajövök hozzád.
- Megígéred? - néztem fel rá könnyes szemekkel.
- Megígérem.
- Búcsúzzatok el mert mennünk kell.

- Maga ne pofázzon bele! - szóltam vissza durván.
Cole a keze közé fogta a fejem és megcsókolt. azt akartam hogy ennek sose legyen vége. Éreztem hogy eltávolodik tőlem. Megragadtam a kezét. Rosali odaállt Cole mögé és a kezeit a vállára helyezte. 
- Visszajövök. Ígérem.
Rosali és Cole felemelkedtek.
- Neee! - ordibáltam zokogva.
Cole karja még mindig az enyémben volt. Még erősebben fogtam.
- Engedje el...hallja? Engedje el!
Rosali az egyik ujját Cole karjára tette ami hirtelen elvesztette a színét. Átcsúszott rajta a kezem. Nem tudtam megfogni. Rosali leszedte az ujját amitől Cole karja újra a régi lett.
- Maga egy szemét tudja meg! Egy szemét!
Cole és Rosali felemelkedtek majd eltűntek. 
- Nee! - estem össze zokogva. - Miért?...Miért? - kiabáltam remegő hangon.
Felrohantam a szobámba. Megláttam Cole felsőjét a matracon. Felettem a kezembe beletemettem az arcom és tovább zokogtam. Nem hittem el hogy ez velem történik. Pont velem. Innentől csak reménykedni tudtam hogy Colet valaha is újra látom.

8.rész

 Megint nem sikerült

Ott álltam az udvaron és a könnyeim egyre jobban folytak. Tudtam hogy nem sírhatok mert anyáék azonnal visszavisznek. Valahogy megpróbáltam erőt venni magamon. Nem nagyon sikerült. Végül is kinek sikerülne abbahagyni a sírást miközben az expasija vagy pasija (nem tudom melyik  a helyes szó) épp Lucassal verekszenek az udvaron.
- Héj! Elég! Fejezzétek be! - mondtam viszonylag hangosan de nem ordibálva hogy anyáék meg ne hallják.
- Beszélhetnél a pasiddal hogy szálljon le Dorotyról. - Lucas.
- Már nem a pasim de téged érdekel Doroty? Tudod mióta beléd van már zúgva? Ne Colet hibáztasd Doroty hülye zsarolása miatt oké?
- Zsarolás? Milyen zsarolás?
- Doroty azt mondta hogy megöl engem ha Cole nem csókolja meg.
- Wáó...milyen hősies vagy Cole. - mondta Lucas miközben elengedte Cole karját. - Szerencsés vagy Selena hogy ilyen pasid van. Én biztos nem tettem volna ezt meg.
Nem akartam ismét szóba hozni azt hogy Cole már nem a pasim ezért ráhagytam.
- És tényleg tetszek Dorotynak?
- Ööö...jah. Tudod ezért akart megölni engem. Pontosabban azért hogy ne legyek az útjába.
- Csúcs...hát akkor bocsi srácok és megnyugodhatok elhúzok innen.
Colera néztem akin egy hatalmas vigyor éktelenkedett. Én is elmosolyodtam így kipréselve az utolsó könnycseppet a szememből. Bementünk a házba egyenesen a szobámba.
- Ennyire féltettél? - kérdezte Cole gyengéden.
- Honnan veszed hogy féltettelek?
- Ez a könnycsepp szerinted magától került ide? - majd letörölte az arcom.
- És mi van ha féltettelek?
- Semmi...Sel hiányzol.
Olyan őszintén jöttek a szavak hogy kirázott a hideg. Odaléptem hozzá és átkaroltam. A kezem a karjai alatt bújtak át majd felcsúsztattam őket a hátán és hátulról ,, belekapaszkodtam" a vállába. Cole is szépen lassan átkarolt.
- Te is hiányzol nekem de még rendbe kellene rakni a dolgokat magamban.
- De Sel...hiszen tudod hogy az csak fogadás volt. Nem hagyhattam hogy megöljön. Szeretlek. Érted? Szeretlek. Tudod egyszer volt egy csajom. Ő is ember volt. De neki csak arra kellettem hogy menőzzön velem. Hogy ő milyen szerencsés hogy szellempasija van. De senki sem hitt neki ezért ismét lapátra kerültem. Annyira boldog voltam hogy végre itt vagy te aki tényleg szeret annak ellenére is hogy ilyen vagyok...
- Milyen vagy? Olyan vagy mint egy normális ember.
- Azt csak hiszed. Nekem nincs családom. Egy pár emberen kívül nem lát senki. Vásárolni se tudok mert még hallani sem hallanak. Tudod milyen szar így végigélni az életed? Áhhh...ez rohadt nehéz...tényleg rohadt nehéz így... - Cole nem tudta befejezni mert könnyek százai hagyták el a szemét.
Sosem láttam még Colet sírni de jobb is volt. Ő mindig megvigasztalt amikor szomorú voltam. Tudtam hogy most rajtam van a sor. A kezeim közé fogtam az arcát majd megcsókoltam. Éreztem amint az egyik könnycseppje rám csorgott. A kezem a hajába vándorolt. Nem akartam hogy hosszú csók legyen. Ezzel csak annyit akartam neki elmondani hogy szeretem. A szánk eltávolodott egymásétól. Amikor Colelal csókolózom valahogy megszűnik a külvilág. Olyan mesésen csókol. A kezem még mindig a hajában volt.
- Ezt vehetem annak hogy újra együtt vagyunk? - kérdezte a megszokott mosolyával.
- Igen. - majd átkaroltam a nyakát.
- Végre teljes biztonságban vagyunk. Jobban mondva vagy. Lefújhatjuk a Lucas elleni akciónkat.
- Király. Ismered Joe Kleavent?
- Aha...de te honnan tudsz róla?
- Találkoztam vele a dilidokinál.
- Oda vittek a szüleid?
- Jah...tiszta szívás.
- Amúgy Joenak az a feladata hogy idegbeteg szellemeknek adjon tanácsot.
- Uhh...szóval neki nem emberekkel hanem szellemekkel kell dolgoznia?
- Pontosan. Ohh tényleg Rosali majd valamikor a héten eljön meglátogatni hogy mennyit fejlődtél.
- Remek...már úgyis régen láttam. Tudja hogy velem jársz?
- Aha.
- És azt hogy ágyba akartál vinni?
- Jaj Sel ne hozd már fel. Tudod hogy az csak véletlen volt.
- Véletlen? - mondtam egy pimasz mosollyal.
Cole nem válaszolt csak odalépett hozzám átkarolta a derekamat majd elkezdte csókolgatni a nyakamat. Ledöntött az ágyra. Rám mászott. Felemelte a fejét és rám nézett. Tudtam hogy ezzel azt akarta kérdezni hogy készen állok-e rá. Válaszképpen megcsókoltam majd lehúztam a pólóját. Most ő következett. Amikor már nem volt rajtunk felesleges ruhadarab Cole kinyújtotta a karját és bezárta az ajtót. Az ujjai a mellemről a hasam felé vették az irányt. Cole a számról ismét áttért a nyakam csókolgatására majd folyamatosan lejjebb és lejjebb ment. Ismét az az érzés tört bennem elő mint a múltkor. A félelem és a nem akarás keveréke.
- Cole sajnálom de azt hiszem ez még mindig nem az a pillanat. Ne haragudj.
- Dehogy haragszom. - Cole lemászott rólam és felvette a boxerét.
Én is visszaöltöztem majd a fejemet a kezembe temettem. Annyira hülyén éreztem magam. Állandóan elszúrom.
- Sel ne csináld ezt.
- Mit? - kérdeztem a kezeim közül.
- Ne bántsd magad miatta majd egyszer összehozzuk.
- Mindig elszúrom.
- Nekem sem ment könnyen az első.
- Az első? - emeltem fel a fejem hirtelen.
- Csak vicc volt de végre rám nézel.
- Szemét! - dőltem vissza újra a kezembe.
Cole leguggolt elém és kiemelte a fejemet.
- Nézz rám.
- Nem akarok. -fordítottam jobbra a fejemet.
- Jaj Sel olyan hülye vagy.
- Köszönöm ez jól esett.
- Figyelj attól mert ez nem sikerült még nem dől össze a világ.
Cole ölébe ugrottam aki ennek következtében elborult de a kezeivel megtámasztotta magát. Átkaroltam a nyakát és a vállára hajtottam a fejem. Jó szorosan öleltem.
- Sel megfulladok.
- Szeretlek,szeretlek,szeretlek,szeretlek...
- Attól még hogy ezt hajtogatod nem jutok levegőhöz.
Lazítottam a szorításon.
- Köszi. - mondta megnyugodva. - Nem vagy éhes?
- De ezért én megyek és eszek de neked ismét estig kell várnod.
- Remek.
Kinyitottam az ajtót és lementem.
- Na végre hogy lejöttél. Már háromszor kiabáltam neked.
- Tényleg? zenét hallgattam valószínű azért nem hallottam.
Cole hangos röhögésbe tört ki. Alig bírtam ki hogy nem röhögjem el magam. Óvatosan felnéztem. Láttam hogy Cole a szőnyegen fekszik és a hasát fogja. Tudtam hogy 10 percnél hamarabb nem fogja abbahagyni. Magára zárta az ajtót de a hang még így is kijött.
- Állva eszel? - fordult felém apa.
- Jah nem csak azt hallgattam hogy kikapcsoltam-e a zenét.
Cole még hangosabban kezdett röhögni. 

- Már folyik a könnyem. - ordibálta le röhögve.
A vacsora vége felé Cole abbahagyta a röhögést. Anya és apa rögtön elmentek aludni mert holnap korán kelnek. Cole végre lejött az emeletről. Egyből nekiesett a hűtőnek. Leültem a kanapéra és bekapcsoltam a TV-t. A just for laughs ment. Imádtam ezt a műsort mert rengeteget tudtam rajta röhögni. Cole is csatlakozott hozzám. Rádőltem a vállára. Éjfélig TV-ztünk. Iszonyatosan fáradt voltam. Nagy nehezen felmentem a lépcsőn majd beleestem az ágyba. Innentől nem tudott felkelteni senki.